Kalandozás egy érdekes, mégis ijesztő világban, ahol a nőknek szava csak a csend maradt.
Fülszöveg:
A regény – egy
orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban
játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek
egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést
követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő
Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek
átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák
világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van
az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha
letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra,
vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen
elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét,
akiktől a jövője függ…
A regényt 1986-ban
Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur
C. Clarke-díjat.
***