Vers Mári szájából

Ha már a három főszereplőnek készült egy-egy vers, Mári, mint új főszereplő is kiérdemel pár rímet.

Mári legyen az én becsületes nevem,

Miközben jasszkáliból bárói komorna lettem.

Keserves történetem ellent mond vidámságomnak,

Amit rímbe is szedek, a kiváltságosoknak.

Mint mondottam, igazi tabáni csibésznek születtem,

Az utca nevelt a helyi kultúrának etikettjére.

No, de miért beszélek ennyire ízlésesen?

A sok könyv, meg a tudomány! Azok neveltek engem.

Szivacsként fogja agyam Róza néni és a báró úr papírosait,

Miközben nem fogom fel, mi a fene eszi ezt az Istit?

Haj, csak baj vagyon a villa mindenesével,

Rózsa a párnám alatt impertlicica* hóbort viselkedésével.

Káprázat és szemfényvesztés, mit boszorkányoskodnak,

Pedig én már Fecskától megtanultam a machinációjukat.

Fecseghetnek nekem szerelmi titkokat,

Mikor tudhatnák, hogy engem csak az egyenruhák izgatnak.

Mondják nékem, még ma rám talál a szívbélim,

De ha kiszúrja a szemem, sem veszem észre.

Akik mellettem lézengnek, bizony mind cimboráim,

Kiknek sértegetéseit nem veszem szívemre.

Én vagyok a gyűszű, az olló és a tű mellett,

A Milikével repesünk az örömtől a báró úr mellett.

Röngenyes szemit nem veszi le rólunk,

Pontosan tudja mindég, miben sántikálunk.

Szolgálom az ördögöt, néha az angyalokat,

Attól függ, milyen hangulatban találom a báróékat.

Ritkán látni tekintetükben ollan érzelmeket,

Amiből tudom, a báró úr nem rideg és szeret minket.

De most inkognitosban trappolok Pest utcáin,

Surranok, mint cafkarajzos, át egészen Tabánig.

Ottan én vagyok az úr… vagy épp társaskodónő,

Hisz’ bárki társa leszek, ki jósággal szembe jő’.

Kiművelődtem magam a báró úr könyvtárában,

Mégsem feledem, mi a vaker a telepek bugyrában.

A kis békát eltaposni nem merik,

Ha igen, a híres Mári-simogatást biztos megismerik.

Háztartási könyvet találok rakásnyit,

A nagyságosék fifikásságához kell találékonyság,

Grófnőmamát mosolyra fakasztom egy kicsinyt,

Ráfér, nehogy egye a búskoromság.

Nem kell ide Napon Leó*, vagy a Most Verekedsz*,

Exhumálhat* az oberhé, míg a keresett személy meglesz.

Kiszabadítom Milikét a sitiből, hitetlenkedsz,

De kötelességem közel lenni a szerelemhez.

Egyértelmű, mint komornaként utasítgatni a szakácsnőt.

Nyakon csípem sebtiben a sikátorba menekülőt.

Nem tántorít meg sem a hirig, sem a pofonok,

Mivel a ládikában több is van, mint gyöngysorok.

Bárói komorna is sokat ér, én bebizonyítom.

Még nincs itt az idő, mikor elbúcsúzom.

Lesz még esélyem, ebben biztos vagyok,

A báró úr esetei előre láthatatlanok.


*
Impertlicica - Márika az impertinenciára gondolt (szemtelenség, arcátlanság, pimaszság)
Napon Leó - Márika Napoleonra gondolt
Most Verekedsz - Márika a Mount Everestre gondolt
Exhumál - valójában exkuzál (valamely mulasztásáért mentegeti magát)