Schildkröte megmondja… a bloggernek egy perc nyugta sincs

Végre egy bejegyzés, amit nem úgy kezdek, hogy előtte már három csésze kávét megittam. Viszont pörögnek a napok, a hetek és még ráhangolódni sem voltam képes a várva várt blogos születésnapra. Kaptam az elmúlt hetekben személyesen kérdéseket, amik inkább felhúztak, mint elgondolkodtattak volna, így talán itt az idő őszintén megmondanom, mi is a helyzet.

Nem azért fakadtam ki magamban, mert olyan rossz lenne bármi is, mert az nem lenne igaz, csak folyamatosan azt éreztem, hogy még magammal sem vagyok őszinte, és ez sérti a lelkiismeretem.

De a teknősöket egy kis páncélra fordulás nem akadályoz semmiben, így ha nem elég nekem sem a három csésze kávé és a B6 vitamin szedése, akkor bizony ideje leülni és írni erről a… nem, ehhez képest a bolondok házában nyugodtabb a légkör, az tuti. (Téves, mivel a bolondokat senki nem akarja megérteni, azt viszont én nem értem, miért is kellene engem bárkinek is megértenie?)

A nyelvvizsgával kapcsolatban már egyszer kifejeztem az ellenérzéseim, beletörődtem a KRESZ vizsga sikertelenségeibe is, de aztán még jön egy övön aluli rúgás a labilis lelkembe.

Szokás kérdezni, a CAD-CAM infós szakmám is, de teszek rá magasból, mivel semmi pozitív megerősítést nem kaptam arra vonatkozólag, hogy tényleg kellene foglalkoznom vele. Mondogatták nekem a CNC gépkezelést is, mivel a szakmával ez is fejleszthető szakmai ágazat, de köszönöm, ebből sem kérek, mivel a családban már van szakember ezen a területen. Ráadásul meg sem tanítana rá, mert tudná, hogy nem érdekel engem.

Sokan lebecsülik a logisztikus végzettséget, pedig ezzel eddigi tapasztalataim során (tudom, nem volt sok, de azért nem elhanyagolható) magasabb beosztásba kerültem a munkahelyeken, akkor miért váltottam volna gyári munkás pozícióra, ha számítógép előtt is tölthetem az a kiírt napi 8 órát, mikor szeretem pötyögtetni az Excel táblázatot? Igen, a felelősség nagyobb, de addig sem vagyok a magam rabszolgája.

A mostani munkám is kérdéses és komplex, hogy értelmes választ nem adhatok a legtöbb esetben. Erről az egészről viszont köztudott, csak akkor beszélhetek, ha el kell hagynom a helyet. (Vagy még utána sem… bár, aki végigkövette az elmúlt két éves kálváriám, azok tudják, ha szakad a part, ömleni fog belőlem a szó, legfeljebb utólag, mint tavasszal a Duna. De mint a jó öreg folyónk, jobb engem sem háborgatni.)

Nos, ezután térjünk is át az ál, főállású ténykedésre, (azért nem főállás, mert ugyebár nem vállalkozóként csinálom és nincs bevétel) a blogolásra és az ezzel (amúgy soha nem) járó hajtépéssel.
Talán most a legideálisabb mesélni arról, a videósok miért döntenek úgy hosszú távon, hogy inkább vállalkozásként űzik a hobbijuk, mert jelenleg is olyannak érzem, mintha sikerült volna a két szék közé esnem és még a padot sem találom.

Szóval, milyen már nem kezdőként blogolni, és mik azok az aspektusok ebben a tevékenységben, amit nehéz elmagyarázni azoknak, akiknek fogalmuk nincs valójában, mit is csinálunk. (Szerintem nincs olyan blogger, aki ne hallott volna valami homlokráncoló megjegyzést.)

Az ötletek ideje (tervek, amiknek a fele a kukába kerül)

Ez az a ténykedés, ami a nap 24 órájában fenn áll, kivéve, ha alszunk. Mindig jöhet valami új impulzus, előre tervezés, ami megtanítja az embert még jobban rendszerbe építeni. Sok esetben van jó ötlet, de nehéz kivitelezni, nem jön össze és néha fájó szívvel, de el kell engedni az ötletet.

Napi nyolc óra mínusz (a kötelezettség és a munka, mint nagy hiedelmű prioritás)

Itt is a rendszer az elsődleges titok. Tisztázni kell a szabad idő tartamát, és még azt szabad órákat is keményen, szigorúan betáblázni, ha más kényszer nem vesz rá az írásra. Persze, sok tényező fenn áll, mint a fizikailag kifárad az ember, vagy épp szellemileg aznap nincs formában, az időjárási viszontagságok, ami miatt tíz esetben nyolcszor biztos az ágy és az alvás mellett döntünk.

A másik véglet, amikor pedig túltoljuk és még éjjel is dolgozunk a saját ötletünkön, készülünk rá és sem a kevés alvás, vagy egy kisebb betegség sem tántorít el minket, a billentyűzettől – nem, a másnaposság sem kifogás, ha van jó ötleted – akkor viszont az olvasók pislognak, hogy egész héten nem hallani semmit felőlünk, aztán meg hirtelen tucatjával kapják szembe az eredményeink.

Átlagos szabadidővel rendelkező egyének pedig nem tudják elképzelni, hogy az amúgy heti két szabadnapjukat és minden nap az estéjüket beleöljék hasonló hobbiba. Ebben az évben kezdtem el keményen táblázatot vezetni a dolgokról, mivel nem éreztem elég produktívnak magam, úgy véltem, csúsznak ki az elképzelések a kezemből és valójában vannak napok, mikor semmit sem írtam.

Nos, fél éves visszatekintésben odáig jutottam, hogy mások mondták meg végül a táblázatra nézve, hogy túlhajtom magam, mert kiderült, hogy míg itthon voltam, napi 10–14 órát is foglalkoztam a blogos dolgokkal, már ha írtam. Ha pedig nem, vagy aznap nem írtam – ami heti egyszer fordult elő –, faltam a könyveket, ami szintén nem egy agypihentető tevékenység. (már ha nem a kikapcsolódás részét nézzük)

Ráhangolódás: erre kellene a legtöbb idő, de stresszes helyzetben nehezen kivitelezhető. Pontosan, egyáltalán nem kivitelezhető.

Viszont, amióta részt vettem On Sai beszélgetésén, a könyvhéten, rájöttem, hogy dönteni kell: vagy csinálod a társadalom által meghatározott teendőket, vagy hagyod a fenébe, és írsz. Igaza volt abban, amiben eddig kételkedtem, hogy szabad-e azt a döntést meghozni, ami mások szerint nem lehet. Igen, az írókat nem érdekli, hogy épp nincs elpakolva a helyiségben, mennyi mosatlan van a mosogatóban, mi van a gyerekeivel… mert aki az „egyebekkel” foglalkozik, abból nem lesz író. Punk. (ő, mint íróként beszélt erről a „világról”, de szerintem a bloggerek is hallgathatnak a javaslatokra)

Ezen felül egy igazán időt rabló tevékenység létezik, aminek csapdájába én magam is belefutottam, és nehéz jól kievickélni belőle. A fiatalabb korosztály nem is veszi észre, hogy a chatelés mennyi produktívabb időt vesz el, és sehova nem haladnak eközben. Persze, a társas kommunikáció sok embernek fontos, de az is tény, az igazi barátok ilyenkor ismerkednek meg, ki az, aki elfogadja, hogy nem ér rá a blogger/vlogger/író másokkal és bármikor csevegni. Ahogyan On Sai is említette, inkább hívjanak meg minket valahova, szívesen elmegyünk, feltéve, ha tudunk időt szánni erre.

Mindezekre a beszélgetés közben csak bólogatni tudtam, végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy nekem nincs gyerekem, sem kapcsolatom, nem kell rájuk időt szánnom, de még saját háztartás sincs a nyakamon, hogy mindez hátráltasson. Mégis, ekkor ötlik fel bennem a kérdés, akkor miért nem haladok a tervekkel, miért nem tudok időt szánni az ötletek megvalósítására? Talán a türelem, illetve bloggerként a bloghoz sok háttéranyag szükséges, ami előkészíti a terepet: utánanézni dolgoknak, elolvasni a könyveket, megnézni a sorozatokat, tesztelni a termékeket… stb.

Nem gondolnak bele a laikus emberek, hogy legalább 10-12 óra csak az "felkészülési fázis" és ezen felül kell számolni a tényleges munkaidőt. Konkrétan az előkészület ideje közel a 3/4-e a blogbejegyzés elkészítésének.

Van úgy, két hét is eltelik, mire kitalálok egy ötletet és azt végre Wordben legépelem, kidolgozom. Pardon, egy Ambrózy bejegyzés is most így járt, három… mit három, már van öt hete is, hogy felírtam, de két hete elővéve, mivel csak címet írtam fel, már a felére sem emlékeztem, hogy mit szerettem volna a bejegyzésbe írni. Van egy cím, tudom melyik könyv, tudom melyik szereplő (rajongóknak ez is könnyen kitalálható), de mit akartam szerencsétlen Ambrózy báróval? Nem fanfiction írást, annyi biztos.

Tegyük hozzá, hazánkban nincs sok lehetőség, mint külföldön, nyugaton, ahol csak azt látjuk, halljuk, hogy a bloggerek, vloggerek, youtuberek és az írók is önállósodnak és főállásként csinálják a hobbijuk. Magyarországon nem sokan engedhetik ezt meg maguknak, a Youtube világában már kezd ez meginogni, de a bloggerek és az írók többsége az országos ismeretség mellett kénytelenek dolgozni valahol, és állást vállalni, többségében rejtve a munkatársak előtt az interneten amúgy nyílt ismeretséget.

Szerintem nem azért nem vállalják fel, mert szégyellnék a szabadidős tevékenységük, hanem azért nem teszünk említést a dologról, mert nem értik a mögöttes indokot, miért csináljuk ezt. Mert valahogy mást megértenek sokkal jobban: a filmek nézését, sportolást, horgászást, meg egyebeket, de azt, hogy blogolsz, azt kétkedve fogadják. (könyves bloggerek állnak szerintem a legjobban, mert ők maximum belefáradva csak közlik, hogy szeretnek olvasni… minek túlbonyolítani ugye?)

Aludni vagy blogolni? A legnagyobb dilemma, amiben sokszor nincs elég kompromisszum.

Mivel mi is emberek vagyunk, van, hogy egész nap tűkön ülve várjuk, hogy hazaérjünk, és írjunk, mivel se a fáradság se más nem hátráltat minket, viszont amint monitorhoz ülünk, megnyitjuk a szövegszerkesztőt… és nézzük a falat, mit is akartunk, mert addig tartott a lelkesedés. Ennek több oka van, sokszor a stresszes helyzet blokkolja le az agyat, főleg ha aznap már minden „túl sok” volt.

Ettől sem kell megijedni, szigorú parancs követi, hogy „majd holnap” és irány aludni. Másik helyzet, mikor annyira elhavazódik az ember (főleg könyves bloggerek esetében), hogy hiába van tucatnyi téma, nem tudja, épp mibe kapjon bele, mit dolgozzon ki, és ha 3-4 hasonló témáról van szó, egyikben se legyen hasonlóság. Erre már tényleg csak a rendszer és az ütemezés a megoldás, mivel a blogoláshoz is elkél a szervezőkészség.

Röviden tömören ennyit tudtam hirtelenjében mesélni a különféle szituációkról, konklúziót mindenki maga döntse el, de ebben a hónapban még jövök egy kávészünettel, ahol elmaradt, pár apróságról teszek említést. (Tudom, ebből a hónapból sincs már sok, de nem most adjuk fel.)