Egy regény, amit a leghosszabb idő volt elolvasnom… előző évben az első kötetet, idén a másodikat. Kellett is ez a hosszú idő, mivel ez kicsit sem könnyed olvasmány.
Fülszöveg:
Sok regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. „A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye” – Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t – egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.
***
Nem csak önmagában arról szól a történet, hogy egy férj, aki félrelépett, és ennek hatására feleségével elhidegültek. A válás, új élet kezdete teljesen ellentétes a másik történetszálon levő szereplőkkel, akik kisebb hezitálás után végül boldog házasok lesznek.
Levin úgy véli, megtalálta élete nőjét, Kittyt, aki családja téves következtetései miatt majdnem rosszul dönt és egy másik férfihoz menne feleségül… ha a férfi levedlené a szoknyavadász életmódját, aki így összeköti a többi főszereplőkkel.
Minden szereplő gondolatába beleláthatunk, sok elmerengős rész van, egyben olvasva talán töménynek is érződik.
Minden mondatnak, minden kérdésnek van jelentősége, és Tolsztoj írásán érződik, hogy ő tudja a feltett kérdésekre a választ.
A történet részletgazdagsága az élet legfőbb kérdéseire kitér.
Az emberi sebezhetőség kihat a szereplőkre, a társadalmi megítélés pedig lelkileg láncolja le a lelkület, ezzel is meggyengítve őket.
Megrendítő zárás, komor hangulat a kötetet végigkíséri, még sem unalmas történetről van szó, hanem maga egy reális valóságképpel felruházott történet, ami korhű leírást is adhat az 1800-as évek mindennapjairól, pontosabban a felső osztály életéből.
Maga a megcsalás, és a félrelépés következményei lassú folyamatban zajlik a történetben, és a végkifejlet a kezdettől az idősíkot nézve hosszú éveket tesz ki.
Aki társadalmi kritikát, vagy cinikus megjegyzéseket szeretne, azt is megkapja, Tolsztoj kíméletlenül nem csak a szereplőket minősíti, vagy az akkori társadalmat, hanem akár az olvasó jelenében élő emberekre is tesz megjegyzéseket.
Tetszett, hogy nem holmi klisével érteti meg az olvasóval, mi a helyes, és mi nem, hanem leplezetlenül és őszintén adja szereplői szájába a keserű igazságot a világról.
Francia kifejezések voltak az egyedüli hátráltató tényező olvasás közben, ez, ahogyan Charlotte Brontë kötetei esetén is megjegyeztem, fizikai példányban nem zavaró (mivel jóval kevesebb is van ebben a kötetben), bár meg kell jegyezni, hogy Németh László ebben a kötetben sok francia kifejezést nem fordított le, illetve nincs lábjegyzetben magyarul.