Egy rövid történet, ami bizonyítja számomra, hogy a nővérek nagyon
is hasonló írásstílussal rendelkeztek, mégis Anne történetében nem a
melankólia, a hitbuzgóság van előtérben, hanem egy szerelem szinte már idilli
megszületése.
Fülszöveg:
Agnes Grey egy
észak-angliai lelkészcsaládban, egyszerű, de szerető környezetben nő fel, ahol
a szellemi és lelki értékek mindig fontosabbak az anyagiaknál. A féltve
dédelgetett legkisebb lány, hogy segítse a szüleit, nevelőnőnek szegődik
gazdagabb családokhoz, hogy az otthon megtanult elvekre nevelje a rábízott
gyerekeket. Miközben keserű leckéket kap „az oktatás művészetében”, érett,
önálló személyiséggé csiszolódik, aki egyre inkább képessé válik arra, hogy a
maga kezébe vegye sorsát… – Anne Brontë önéletrajzi ihletésű regényében
feltárul a 19. század derekának Angliája, ahol a régi minták és korlátok még
fennállnak ugyan, de az emberek már új eszmények felé fordulva siettetik a
változás eljövetelét. A méltán híres mű szerzője erről a változó korról és egy
bátor, hétköznapian küzdelmes sorsról mesél őszinte érzékenységgel.
***
A legmeghökkentőbb maga a keze alá került gyerekek voltak, akik
mintha nem is lettek volna nevelve. Az első háznál nem is marad sokáig,
meglepően olvastam a szülők hozzáállását, hogy Agnesnek nevelnie kellene a
gyerekeket, de ha megtenné, a szülőkkel kerül összetűzésbe. Így a gyerekek
bármit megtehettek, kijátszották a fiatal hölgyet, aki nagy türelemmel
igyekezett nyugalmát fenntartani.
A második házhoz térve két leányzó közül a legidősebb volt az, aki
még nálam is kiverte a biztosítékot aljasságával, szemtelenségével és
hiúságával. Agnes sejtette, hogy ennek a viselkedésnek még a leányzó, Rosaline
Murray meg fogja fizetni az árát, mint egy olyan férj, aki nem törődik vele.
Rosaline kicsit sem jó nevelt, szende leányzó, mivel még kiházasítása előtt
nyíltan flörtölni kezd Mr. Hatfielddel, a helyi lelkésszel. Természetesen, a
lánynak ez is, mint minden más, ami a nevelőnő előtt történik csak Rosaline
szórakoztatására van és amint Hatfield kinyilatkozik, a lány durván
kikosarazza.
Ez idő tájt kerül a környékre egy káplán, Edward Weston, aki
szemben felsőbb hatalmú hitvezetővel, Hatfielddel szemben támogatja a szegényeket,
foglalkozik velük, ahogyan Agnes is támogatja a helybéli bérlőket, amikor nagy
nehezen szabadnapot kap. Agnes bizakodó, váratlanul bukkan fel előtte Weston,
aki apró szimpátiával felkelti a nevelőnő érdeklődését.
Fő konfliktus nincs a
történetbe, ha csak azt nem vesszük annak, hogy Rosaline Hatfield kikosarazása
után más szórakozást talál ki magának, ami nem más lett, mint Weston úr
érzelmei felbolygatása. Ehhez nem volt a lány rest még Agnest is háttérbe
szorítani, csak, hogy az önző és hiú Rosaline figyelmére koncentráljon a férfi.
Mivel ez egy szerelmi történet, valami jó véggel kell zárni, de
ebben sem csalódtam, nagyon tetszett a lezárás.
Agnes eleinte nem tudja, mi
leli, milyen érzelmek szállják meg, de tapasztaltabb olvasók felismerhetik a
szerelmi érzet frázisait, a féltékenységtől a tett készségig, és Weston
kitartása is leírásra kerül.
Egy szeretettől rideg környezetben Agnes
megmutatja, milyen értéke is van igazából ennek az érzelemnek, ami segíti az embereket
jobbá tenni.
Maga a történet tömörnek tűnik a kétszáz oldalával, néhol Anne
szabadkozik, hogy sokat elmélkedik, van, ahol kiemeli, hogy vannak részletek,
amiket vagy később, vagy egyáltalán nem árul el, mégsem éreztem hiányosnak a
történetet.