2019. június 10.

Anne Brontë: Agnes Grey

Egy rövid történet, ami bizonyítja számomra, hogy a nővérek nagyon is hasonló írásstílussal rendelkeztek, mégis Anne történetében nem a melankólia, a hitbuzgóság van előtérben, hanem egy szerelem szinte már idilli megszületése.

Fülszöveg:

Agnes Grey egy észak-angliai lelkészcsaládban, egyszerű, de szerető környezetben nő fel, ahol a szellemi és lelki értékek mindig fontosabbak az anyagiaknál. A féltve dédelgetett legkisebb lány, hogy segítse a szüleit, nevelőnőnek szegődik gazdagabb családokhoz, hogy az otthon megtanult elvekre nevelje a rábízott gyerekeket. Miközben keserű leckéket kap „az oktatás művészetében”, érett, önálló személyiséggé csiszolódik, aki egyre inkább képessé válik arra, hogy a maga kezébe vegye sorsát… – Anne Brontë önéletrajzi ihletésű regényében feltárul a 19. század derekának Angliája, ahol a régi minták és korlátok még fennállnak ugyan, de az emberek már új eszmények felé fordulva siettetik a változás eljövetelét. A méltán híres mű szerzője erről a változó korról és egy bátor, hétköznapian küzdelmes sorsról mesél őszinte érzékenységgel.
***

A legmeghökkentőbb maga a keze alá került gyerekek voltak, akik mintha nem is lettek volna nevelve. Az első háznál nem is marad sokáig, meglepően olvastam a szülők hozzáállását, hogy Agnesnek nevelnie kellene a gyerekeket, de ha megtenné, a szülőkkel kerül összetűzésbe. Így a gyerekek bármit megtehettek, kijátszották a fiatal hölgyet, aki nagy türelemmel igyekezett nyugalmát fenntartani.

A második házhoz térve két leányzó közül a legidősebb volt az, aki még nálam is kiverte a biztosítékot aljasságával, szemtelenségével és hiúságával. Agnes sejtette, hogy ennek a viselkedésnek még a leányzó, Rosaline Murray meg fogja fizetni az árát, mint egy olyan férj, aki nem törődik vele.

Rosaline kicsit sem jó nevelt, szende leányzó, mivel még kiházasítása előtt nyíltan flörtölni kezd Mr. Hatfielddel, a helyi lelkésszel. Természetesen, a lánynak ez is, mint minden más, ami a nevelőnő előtt történik csak Rosaline szórakoztatására van és amint Hatfield kinyilatkozik, a lány durván kikosarazza.

Ez idő tájt kerül a környékre egy káplán, Edward Weston, aki szemben felsőbb hatalmú hitvezetővel, Hatfielddel szemben támogatja a szegényeket, foglalkozik velük, ahogyan Agnes is támogatja a helybéli bérlőket, amikor nagy nehezen szabadnapot kap. Agnes bizakodó, váratlanul bukkan fel előtte Weston, aki apró szimpátiával felkelti a nevelőnő érdeklődését.

Fő konfliktus nincs a történetbe, ha csak azt nem vesszük annak, hogy Rosaline Hatfield kikosarazása után más szórakozást talál ki magának, ami nem más lett, mint Weston úr érzelmei felbolygatása. Ehhez nem volt a lány rest még Agnest is háttérbe szorítani, csak, hogy az önző és hiú Rosaline figyelmére koncentráljon a férfi.

Mivel ez egy szerelmi történet, valami jó véggel kell zárni, de ebben sem csalódtam, nagyon tetszett a lezárás.
Agnes eleinte nem tudja, mi leli, milyen érzelmek szállják meg, de tapasztaltabb olvasók felismerhetik a szerelmi érzet frázisait, a féltékenységtől a tett készségig, és Weston kitartása is leírásra kerül.
Egy szeretettől rideg környezetben Agnes megmutatja, milyen értéke is van igazából ennek az érzelemnek, ami segíti az embereket jobbá tenni.

Maga a történet tömörnek tűnik a kétszáz oldalával, néhol Anne szabadkozik, hogy sokat elmélkedik, van, ahol kiemeli, hogy vannak részletek, amiket vagy később, vagy egyáltalán nem árul el, mégsem éreztem hiányosnak a történetet.