Essence kimenő termékek, avon rendelések, ebay, meg pár kis plusz.
2016. augusztus 16.
Szakmatanulás, középiskolai élet
Miben más a középiskolai élet az általános iskolától?
Mikre
kell figyelni egy szakközépiskola vagy épp gimnáziumi tanulmányok alatt?
Ha nem
sikerül az egyetemi felvételi vagy nem is szeretnénk tanulni egyetemen, milyen lehetőség a szakképzés?
Miben másabb a szakközépiskola a szakképzés
időszakában?
Átlagosan 8. osztályban el kell dönteni a diákoknak a
további életpályájuk. Sokszor ez már megegyezik azzal is, hogy a felnőtt
életben mivel szeretne foglalkozni.
2016. augusztus 14.
Becca Fitzpatrick - Silence (Vihar előtt)
Vannak benne fordulatok elárulva, de akit érdekel a történet röviden leírva itt olvasható. Nem spoilermentes!
Nora a temetőben ébredt, az
elrablása után 3 hónappal. Nem tudja, hogy került oda, azt sem, hogy mi
történt.Gyors hazakerülése után egyből keresi a válaszokat, nem törődik bele a
megállapított amnéziájának meglétében.
Hank Miller egyre közelebb kerül
Nora édesanyjához, ami nem éppen a leglovagiasabb tett a lány szerint.
Gyanakodóvá vált, bár nem tudja gyanakvásának eredetét. Egy zűrös közös vacsora
után elmenekülve Nora egyenesen bukott angyalokba futott bele. Mikor már azt vélte,
hogy nincs menekülés, meglátta Jevet. Ő kimentette Norát, miközben a lány
sejtette, hogy valami köze lesz Jevnek a múltjához.
2016. augusztus 8.
Hatefői kávészünet #25
Mondanám, hogy semmi különleges sincs az elmúlt hetekben.
Tűkön ülve vártam az Essence régi termékeinek kivitelét, a kezdés harmadik
napjára sikerült is bekóvályognom a legközelebbi üzletbe.
Szokásos letargia fogadott. A termékek zöme már nem volt
készleten, amiből meg válogatni lehetett azoknál is felmerült a szokásos
történet.
2016. augusztus 5.
Itazura na Kiss ( Mischievous Kiss )
2008-as, 25 részes, shoujo, romantikus, slice of life,
vígjáték, manga alapján
A dráma kedvelőinek pedig Mischievous Kiss ( japán verzió ) és Playful Kiss ( koreai verzió ) néven megtalálható több évados sorozat, ami követi a főbb történet jeleneteit.
A dráma kedvelőinek pedig Mischievous Kiss ( japán verzió ) és Playful Kiss ( koreai verzió ) néven megtalálható több évados sorozat, ami követi a főbb történet jeleneteit.
A rajzolása a B gata H kei és a Oneweek friends sorozatokra
hasonlít.
A sorozat egy csúnya elutasítással kezdődik, ahol
főszereplőnk Kotoko Aihara egy levelet ad az iskola legkiválóbb tanulójának,
Naoki Irie-nek.
Mivel Kotoko az iskola F osztályába, a leggyengébbe jár, Irie
lenézi őt, mint kitűnő A osztályos.
2016. augusztus 2.
Kézfertőtlenítő termékek
Most a 21. Században már annyira figyelünk magunkra és
egymásra, hogy próbálunk minden betegséggel járó baktériumokat,
szennyeződéseket kerülni. Ez okból születhettek meg a kézfertőtlenítők,
arctörlők. ( tömören röviden)
Van pár termék, amit a drogériák kínálatából kipróbáltam,
mint kézfertőtlenítő zselék és kendők illetve arcra használható kendők.
Elsősorban célzott terület ( csak kézre vagy csak arcra ) szerint választok terméket.
2016. július 31.
Maggie Stiefvater Shiver – Borzongás (Mercy Falls farkasai 1.)
A sok vámpíros, bukott angyalos és árnyvadászos könyvsorozatok után kifejezetten új élményekkel kecsegtet a vérfarkasokkal teli könyvsorozat. Bár elég régi ( 2009-es magyar megjelenés szerint ) de úgy voltam az olvasásával, hogy ez egy új élmény számomra, mind a stílus, mind a mondanivalója miatt.
Nagy filozófiai dolgokra nem fog tanítani, de kikapcsolódás lehet elsősorban tizenévesek számára.
Főszereplőnket, Gracet gyerekkorában a közeli erdőben élő farkasok megtámadták. A lányban benne él, hogy a farkasok békés állatok, nem támadnak csak úgy ösztönből emberekre.
Akkor megismerte az egyik sárga szemű farkast, akit telente látott az udvarán.
Nagy filozófiai dolgokra nem fog tanítani, de kikapcsolódás lehet elsősorban tizenévesek számára.
Főszereplőnket, Gracet gyerekkorában a közeli erdőben élő farkasok megtámadták. A lányban benne él, hogy a farkasok békés állatok, nem támadnak csak úgy ösztönből emberekre.
Akkor megismerte az egyik sárga szemű farkast, akit telente látott az udvarán.
2016. július 30.
Maszkok hegyén-hátán, arcpakolási shoppingláz
Úgy érzem néha, hogy nem sok kozmetikumra költök, de aztán
jön a lista, mit vásároltam, próbáltam ki végül feladom.
Jöjjön akkor, május óta milyen termékeket szereztem be
kozmetikai szerek terén. Plusz szereztem be olyan termékeket, ami mondhatni
eltér a szokásos vásárlásomtól.
Összegyűlt május óta egy köteg arcmaszk és pakolás. Amit
kipróbáltam, arról írok pár szót, aminél még semmi nincs, az idővel itt fog
frissülni. (legfeljebb majd megemlítem egy kávészüneti posztban, ha frissül.)
2016. július 24.
Vasárnapi kávészünet #24
Kegyetlen hét volt, ennyi bizonyos. Gondoltam, írok pár
mondatot, ha nem is a legfontosabbakról, de próbálom összerázni magam.
2016. július 15.
2016. július 14.
Nyári animézés
2016. július 9.
Jennifer Probst Eltervezett házasság
A Milliárdosfeleségek
könyvsorozat befejező kötetében A már ismert Carina Conte nővére Julietta
történetét tudhatja meg az olvasó.
Ahogy a többi kötetben
is olvashatjuk, itt is szerepet kap a férfi érzelmei, illetve az elköteleződési
félelmének okai.
Az előző kötetben csak
mellékszereplőként szereplő Sawyer Wells Olaszországba utazott annak reményében,
hogy az új hotelláncához betársul a La Dolce Famiglia. Ebből az okból fut össze
tárgyalni Juliettával, aki már az első pillanatban megfogja érzelmileg.
2016. július 7.
DIY sminktermékek összetevői
Mivel ma már annyian
csinálnak videókat új termékek előállításával, viszont sokszor akadályok
állhatnak elénk, ha magunk szeretnénk pár sminkterméket előállítani.
Van időd? Szeretsz kísérletezni?
Szeretnél olyan terméket, amilyen árnyalatot nem kaphatsz meg boltokban? Vagy
csak kíváncsiságból egyszer kipróbálni?
Éjjeli kávészünet #23
Nincs szerencsétek,
nem hogy a purgatóriumba, még egy kisebb nyaralási kiruccanásra sem fogok sem pénz, sem idő szentelni ( higgyétek
el, én örülnék neki, ha megtehetném ) ezen okokból idén nyáron is itt fogom
unalmasabbnál is unalmasabb szabadidőm tölteni.
Nem csak a lustaság és
az ötlethiány okából szüneteltem mostanában, egyszerűen az alvás győzött az
életem felett. ( meg a mosogatás de az más tészta )
2016. július 4.
Animés élmények saját szemszögből
Hali! Eszembe jutott,
hogy kezdő tejfogú animésként írtam egy szép kis listát, miket néztem meg az életem
során. Persze, csak addig, amíg nem mutatták meg nekem az Animeaddicts
adatbázist, ahol lustaságomhoz híven jelölgetem be szorgosan a nézendő és
megnézett animéket.
Pár mondatban
összefoglalva, melyik animében mi fogott meg igazán, hogy végignézzem.. talán
csak vártam a csodára, mégsem teljesült? Megnézném-e újra, ha nem lenne más?
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)