2019. február 27.

Ambrózy ajánló (Mi okból olvassuk és miért ne?)

Most szeressem a sorozatot vagy sem?
Mikor az egyik barátnőm állította egy beszélgetés során, hogy én biztos mindenkinek csak ajánlani tudom a szívemhez legközelebb álló sorozatot, szinte mélységes csalódottsággal az arcomon (ahogyan Ambrózy báró tud nézni, ha valami irdatlan ostobaságot hall) kellett felelnem neki, hogy téved. Nos, mivel már nem egy embernek adtam olvasásra a könyvpéldányaim, de ettől függetlenül volt, akiket azon nyomban lebeszéltem, hogy belefogjon a sorozatba, így bátorkodok írni egy kis összegzőt, kinek tudom ajánlani, és kik azok, akiket le szokásom beszélni, tudva, hogy nem lesz számukra megfelelő a sorozat abban az adott helyzetben. (erre kicsit később kitérek, hogyan értettem)

Top 5 Szerda – Kitalált... pontosabban valós könyves helyek, ahol szívesen randiznál


A hónap eheti témája tűnt számomra a legnehezebbnek jól tudva, hogy ez azoknak kedvez, akik sok fantasy regényt olvasnak.
Ennél én sokkal földhözragadtabb voltam mindig is, aki kedveli a valós helyszíneket.
Ahány randi, annyi helyszín, így hozakodok elő öt könyves hellyel, ahova minden bizonnyal nem mondanék nemet a felajánlott lehetőségre.
A felsorolás nincs rangsorolva, épp, ahogyan eszembe jutnak, úgy írtam fel őket.

2019. február 23.

Schildkröte megmondja… Internet rabságában

A mai szerencsesütim igazán helyt álló, így vágjunk is bele a sült halakba, mert amilyen csípős volt a mai ebédem, olyan kellemesen krémes köretet szeretnék tálalni hozzá, mint a krumplipüré.

"Az igazság néha fáj, ám ez ne tántorítson el senkit sem a kimondásától."
(A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: Bhagavad-Gíta)

Míg a Youtube utolsó haldoklásai közepette újabb kemény szankciókhoz folyamodik, a legjövedelmezőbb munka az influenszerkedés, feltéve, ha jól csinálod, a fiatalok az önbecsülést, magabiztosságot és az elismerést a megtekintésszámokban mérik, bizony sok kérdés merül fel egy átlag felhasználóban, mi minden történik a szeme láttára.

Változatosságokkal teli kávészünet #80

Egy hónap eltelt a legutolsó kávézós szünetünk óta, bizony ez a hónap is sok szempontból mondható kicsit sem unalmasnak. Nos, elő azzal a kávéval és csevegjünk, mi minden volt ebben a változékony időjárású februárban.

2019. február 22.

Charlotte Brontë: Az angoltanár


A Jane Eyre után még létezik változatosság? Charlotte bizony kiállta a szememben a rá szabott próbát.

Maga a kötet rövidnek tűnik, mégis hosszú történetnek könyvelem el, ami kimért lassúságú, és mélyen kibontakozó. Különlegességét annak tudatom be, hogy a főszereplőnk most nem egy okos és magabiztos nő, hanem egy frusztrált, de elszánt férfi, aki keresi a maga boldogságát.

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida!


Az angyalrablás habművelet

Gondolom, eddig a Rádiót mindig kisbetűvel írtam, mint A Rudnay-gyilkosságok esetén is mindig kihagytam a köztes kötőjelet… Mire már két év is eltelik, hogy belefogtam a szerző műveibe, majdcsak sikerül hibák nélkül leírnom a címeket (igen, ezeket fejből szoktam, öreg hiba, amúgy javítva)

Nos, földrajz kedvelőként egyből rácuppantam a témára, mert ismerős volt a Kehida településnév, de mégsem tudtam hova tenni. (általában ami csak dereng, hol lehet, azt nagy valószínűséggel Dunántúlon keressem… nem tévedtem)

2019. február 21.

Schildkröte megmondja… Felvételi testközelből és a nyelvi sokkhatások


Este öt óra, hallom az ajtócsapkodásokat és az értelmetlen vitákat. Ha nem tudnám, mi az, ami miatt Schwester sürgős kényszerben van, hogy valami „megfelelő öltözéket” találjon, akkor nem is foglalkoznék a jelenséggel, ami hetek óta itt lebeg a házban. (és az nem éppen egy szellem)

Kicsit kétértelmű lehet a cím, de holnap lesz egy szóbeli vizsga. És nem, Schwester nem egy érettségire készül vagy egy komoly tárgyat akarna túladni az egyetemen… hanem csak szeretne gimnáziumba kerülni. Ennek, a jegyek alapján semmi kétségünk nincs célját illetően.

2019. február 20.

Top 5 Szerda – Karakterek, akikkel szakítanál


E heti szerdai témánkban megemlítek öt olyan könyves, főszereplő férfit, akivel, szemben a női főszereplővel, vagy messzire elkerültem volna, vagy nem kötöttem volna össze az életem semmilyen módon.

Gyakrabban felmerül az a kérdés, hogy kik a kedvencek, és az álombéli férfiak, de ritka, hogy szembesülünk azzal a ténnyel, hogy bizony vannak olyan karakterek, akikkel a való életben összefutva minden bizonnyal nem azon járna az agyam, hogy milyen gyűrűt kapok tőle és milyen árnyalatú legyen a leendő menyasszonyi ruhám.

2019. február 19.

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860–1914)

Mert az úrinők csakis hímezgettek, korzóztak, aztán este bálokon díszelegtek… Néha kap a múltban kutakodó olvasó pár ellentmondást egy-egy magyar író által megírt történelmi regény által, de ez a kötet bebizonyította, hogy tud újat mondani, el tudja oszlatni a tévhiteket és megmutatja nem csak a nők, hanem a békebeli társadalom viszontagságait.

Leányrablás Budapesten fejtörő bökkenők

Avagy nyomozzuk ki, milyen bakikkal szembesültek az olvasók

Ha magáról az Ambrózy báró esetei könyvsorozat első kötetéről kell beszélni, én bevallom, ezzel legalább egy évet késtem. Voltak tényezők, amik felett én lehet, hogy szemet hunytam, viszont mások kritikus érzékenységgel tudni akarják, mégis mi tört meg egy olyan sorozatot illetően, amiben a hű rajongók megesküdve állítják, hogy nincs benne hiba. (Amúgy van, ők is észrevették, de ők már tudhatják, ami ehhez a bejegyzéshez fog kapcsolódni.)
Mások elmondása szerint a kötet szerzője is rábólintott a bakinak titulált jelenetekre, én még személy szerint nem kérdeztem erre rá, mint írtam, mivel ez az én olvasási élményem nem befolyásolta. (Ez nem jelenti azt, hogy én ne vettem volna észre, mert de. Mivel a történetet nem befolyásolja egyik baki sem, így eddig nem is foglalkoztam vele részletesen. )

2019. február 17.

Békebeli sminkek készítési, kísérleti fortélyai

Tavaly elkészítettem a modern úrinő békebeli boudoir toalettje bejegyzést, amiben egy egész sminkarzenált mutattam be, de konkrét sminket nem készítettem.
Három sminket hozok kész eredményekkel (már amennyire ezt az arcbőröm engedi...), ami hétköznapra és alkalmakra is igyekszik hozni a békebeli életérzetet.
A lehető legkevesebb termékkel hozzuk ki a legtöbbet és a három, teljes smink mondhatni egymásra épülve is viselhető egy nap alkalmával.

2019. február 13.

Top 5 Szerda – Független hölgyek

Eheti témánk, nem más körül forog, közeledve a Valentin napi őrülethez, minthogy beszéljük olyan könyvben szereplő női karakterekről, akik függetlenül a történetben akarva-akaratlanul is férjet fogtak maguknak, mégis önálló gondolkodásmóddal és magabiztossággal kedveltették meg magukat, a mai 21. századi, olvasó nőkkel.

Öt regény, öt hölgy az olvasmányaimból, akik nem hagyják, hogy a melléjük szegődő férfiak eltántorítsák őket céljaik elérésében.

2019. február 12.

Kresley Cole: Szeress, ha tudsz! (MacCarrick fivérek 3.)

Rövid, könnyed olvasmánynak bizonyult, fényt derítve a MacCarrick legidősebb fivérének életéről és arról, hogy a babonás skót hogyan küzdi le, ha nem is az átkot, hanem a saját aggályait.

Fülszöveg:
Égető bosszúvágy…
Ethan MacCarrick lélegzetelállítóan jóképű fiatalember volt, míg egy befolyásos nemes ember parancsára brutálisan össze nem verték. Az arcát örökre elcsúfították egy olyan bűn miatt, amit el sem követett. Ethan könyörtelenül bosszút állt. Tönkretette és száműzetésbe kényszerítette elcsúfítóját. Az elégtétel azonban nem töltötte el megnyugvással. Tíz évvel később egy talpraesett, titokzatos szépség bűvölte el a férfit. A gyönyörű hölgy nem más, mint egykori ellenségének a lánya. Eljött végre az igazi bosszú pillanata. Ethan pontosan erre vágyott. Házasság ígéretével elcsábítja a fiatal nőt, hogy azután egyszerűen félredobja.

***

2019. február 10.

Fábián Janka: Lotti öröksége

Új reményekkel telve kezdtem neki, és röviden tömören elmondhatom, kellemesen csalódtam. Ettől függetlenül a trilógiában egy újabb család és nemzedék élete bontakozik ki, de most koncentráljunk a legelső részére.