2019. május 8.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (amolyan 21. századi módban)

Ebben a történetben nem más kap szerepet, mint a háztartásbeli alkalmazott, simlis egyéni vállalkozó, Márika, aki meg akarja védeni a jogtalanul börtönbe zárt munkáltatóját.

Milivel kezdődik történetünk aki, amikor csak teheti, live stream előadás gyanánt folyton megfigyelés alatt tartja a báróját, avagy férjurát, aki pechére az előző részben akkora bannert kapott, hogy öt nap alatt sem tudta kiheverni.
Mikor hazaér, egyből szembesül, hogy már nem otthon él és még teát sem főztek rá, miközben anyósa próbál türelemmel lenni a két nyomozómániában szenvedő gyerekével.
Agáta mama egyből kéri is a költségvetések számlakivonatait, de hiába kéri Mili segítőjétől, Máritól, a fruska nem tudja használni az internetbankot.
Miután képes lett volna Mári még Richárd összes informatikai cuccát bevitetni a nappaliba, Mili örömére ital került az asztalra, miközben csengettek.
Egy átlagos nap végén, váratlanul jött Márinak egy üzenet, amit nem is értett, mivel ő köztudottan nincs fenn egy közösségi platformon sem. Viszont, lábbotlásából kifolyólag nem tud részt venni, az adok-veszek csoport különleges eseményén, Mili felajánlja, hogy elmegy helyette.

Másnap Milit a legegyszerűbb váddal fogta el konkurense, Detrich, remélve, hogy a kriminalisztikai versenyben már csak Ambrózy báró áll előtte. A nyomozónőnk rosszkor volt rossz helyen, és nem távozott üres kézzel, így Mili lopás és emberölés vádjával minden bizonyíték a szabadsága ellen szól. Mili Detrichet látva már semmin nem lepődik meg, így összeszedve minden lélekjelenlétét, elfogása ellen nem tiltakozik.

Mári és a háztartásban dolgozók eközben önfeledten használják ki a cafateriát, és miután Boskó is elővadászta a báró úr olvasóját, felolvasott Márinak. Persze, a dorbézolás addig tart, míg rájuk nem nyit a rendőrség, hogy őket is bevigyék a kapitányságra kihallgatásra.


Mári úgy vélte, hogy már elég szakmai tapasztalattal rendelkezik, így felkerekedik, miután megtörténik a baj, hogy kiszabadítsa a fogdából Milit, míg Richárd méltóztatik a kórházban senyvedni. Az Ambrózy lakásban dolgozóknak nagyon is fontos a presztízsük a báróék mellett, így összebeszélniük sem kellett, megvédve magukat és a munkáltatóikat. Persze, a hazatérés sem lehet zökkenőmentes, Agáta mama és Rudnay próbálja a semmiről sem tehető alkalmazottakat mihamarabb kihúzni a slamasztikából.

Márika beszélt is azonnal, a mindig elérhető web újság szerkesztővel, Vilivel, akitől mindig megtud valami újdonságot. Mikor rájön, hogy nem sok információt kapott Vilitől, helyette a saját feje után menve, elindult egykori otthona felé, a Tabánba. A sötét utcákat járva viszont belefut egy fiatal suhancba, aki hiába bizonygatta, hogy ismeri, Mári addig támadt rá, míg a fiú meg nem mutatta a közösségi profilját, bebizonyítva, hogy ő Suha Isti. Mári és Isti találkozása így nem lett zökkenőmentes, de a fiú kicsit sem köntörfalazott szándékait illetően. Mári viszont fúriaként támad rá, és emlékezteti Istit, hogy nem fog neki négy gyereket szülni. Miután ezt letudták, közös ismerősükhöz vergődtek el, remélve, hogy Herrdoktornál pár napra meghúzhatják magukat.

Betekintést nyerünk a Tabáni, Újpest és még megannyi Budapesten levő alvilágba, ahol a legerősebb a legokosabb és mindig annak van igaza, akinél van kés. Miután Mári bebizonyítja, hogy ő okosabb mindenkinél és igaza van még kés nélkül is, üzenetet küld munkaadója anyósának, hogy "minden rendben van, de a szintén háztartásbeli gondnok, Isti néha egészen hátborzogatóan viselkedik".

Máriék feladata itt nem ért véget, Herrdoktorral és Istivel karöltve el is mennek a tabáni elit klubba, hogy a VIP részlegen az utca népének királyával beszélhessenek. Az pedig elküldte őket, ha nem is az Isten háta mögé, de Pest külterületébe, ahol csak sajátos tájszólásukban a cucmákok dudorognak. Az infóért cserébe a két férfit Márika felajánlja feketemunkára.
Mikor pedig csalódottan távozni akart a felkeresett bérlakások telepéről, mert senki értelmes segítséggel nem szolgált neki, egy ismeretlen ismerős ki akarta használni a sebezhetőségét, de Mári bármiféle erőszak nélkül megúszta az esetet. Viszont nem olyan lány, aki hagyja, hogy csak úgy erőszakoskodjanak vele, Zsarnayval nemsokára vissza is tér a helyszínre, hogy megtudják, mi folyik a háttérben.

Miután Mári is kidudorogta magát a cucmákoknál, és még kés sem akadt a torkára, Herrdoktor lakására visszatérve egy feldühödött Isti várta, aki ráförmedt, hogy ne lopja el mások értékét. Mári úgy megijedt, hogy nem volt képes bevallani, valójában nem lopta a sapkát, ami az akció közben a keze ügyébe került.

Mári tehetetlennek kezdte érezni magát, félve, hogy zsákutcára futott, és nem tud bejutni a bűntény helyszínére, így beront nővérke álcával a kórházba, hogy zargassa a végre pihenő Richárdot, aki egyből követeli is vissza az okosbotot, hátha abból megtudja, mit is kell cselekedni.
Miután kiderül, hogy Máriéknak újra fel kell keresniük pár illetőt, Richárdnak pedig továbbra is ágyban kell maradnia, és nem küldheti ő el a vallató kérdéseket messengerben, csalódottan teszi félre az eszközt, amire úgy berág, hogy a kötet végéig többé nem veszi elő.

Máriék Agáta mama segítségével kifaggatják a közismert Horthy család fejét, aki még a nagy hírnevére való tekintettel is próbált mindent tagadni. Agáta mama nem hagyva magát, és mindent fontos információt kiszed a férfiból, aki még ekkor nem is sejtette, hogy utódaira semmilyen hatással nem lesz zavaros magánélete. Persze, megígérték, hogy diszkréten kezelik minden válaszát, mégis az első, akinek továbbküldték a beszélgetést, az Rudnay volt, akivel újravéve az ügyet, meggyőzte Márit, hogy jó úton jár és keresse meg a következő illetőt, aki válaszokkal szolgálhat.

Mivel Mári már pontosabban tudta, hogy kit kell keresnie, akinek köze van az ügyhöz, újult lelkesedéssel visszament a cucmákok varangyához, aki őt lemerte békázni, megmondva neki, hogy ő bizony más békája lesz. A Zarzencsky-telepre érve viszont nem csak a Varangy, hanem hat csalósa is várta már a lányt.


Eközben Mili nem csak a falat bámulja, kifaggatja a cellatársnőjét, aki sosem hagyja, hogy az újdonsült luxusfeleség bepiszkolja a kezeit. Persze, a fizikai bántalmazástól nem tudja megvédeni, így kárpótlásul ad neki egy bűnügyet, amin rágódhat, míg nem szabadul.
Miután minden mélyre hatoló pajzán információt megtud és eszébe jut, hogy vannak dolgok, amikről nem szabad tudnia, vagy amiről még Ambrózy báró is tartózkodón beszél, vallatást követel, hogy leteremtse a pocsékul dolgozó nyomozókat.


Márira mégsem támadtak rá csoportosan, mivel ő úgy döntött, hogy felolvasó estet tart, és közösen végiggörgetik a Varangy idővonalát. Emiatt a hat férfiú szimpatizál leleményes leányunkkal, így inkább Varangyot méltóztatják elfogni, hogy végül az Ambrózy-villa vendégszeretetét élvezhesse a nélkülöző fiú. Pár nap telik el, és a villa biztonsági rendszere nem volt eléggé gyerekbiztonságos, így könnyen megszökött Varangy a luxuskörülményekből. Erre Gáspár bácsi annyira csalódik, hogy legszívesebben lecserélné a rendszert, de Mári meggyőzte, hogy egy kis preparálás helyrehozza a régi biztonságot.

Ha már eljött az este, egy kocsmába elment Mári, remélve, hogy a Pesztonka ott lesz, de csak egy utcalánnyal futott össze, aki viszont mily véletlen, ismerte a keresett személyt és felajánlotta, elkíséri Márit, hogy nevelőnőt faragjanak belőle a kölykök mellé. Viszont, mikor bejárva a fél várost és meglátja a Pesztonkát, már tudja Mári, hogy nagy slamasztikába került.
Egy bírósági tárgyalást is lefolytatnak, rájőve, hogy téves következtetések garmada van a fellegekben, miközben Pesztonka súlyos tettekkel vádolható. A rosszcsont kölyköknek nem tetszik a szakképzetlen Mári, így a főmuftinak jelentik, hogy dobják ki.
Pesztonka nem szereti maga végezni a piszkos munkát, így keresztmamaként kiadja fiainak, hogy „intézzék el” Márit és az utcalányt is. Márika mielőtt teljes kétségbe esett volna, elfelejtette, hogy a lebuktató akciójában többen is részt vettek, ami annyira megzavarta Pesztonkát, hogy a kinevelt fiával végez, még ha csak akaratlanul is.


Végül Rudnay elé járul az egész bagázs, hogy tisztázzák Mili ártatlanságát, aki addig sem unatkozott a cellájában, mivel rabtársnője egy szövevényes feladványt ad Milinek, remélve, hogy legalább az egyikük szabadulhat. Mili nem volt rest az ügyen nyomozót leteremteni és felvilágosítani, sőt javaslatot tett rá, hogy higgyen a női pletykáknak és Makkay detektív fogja el végre az igazi tettest.  Mikor viszont a férfi visszatár Milihez, közölve, hogy minden rendben, de őt nem engedik el, német pontossággal ront be Mári, hogy hagyják végre Milit visszatérni a bárójához.

Ambrózy báró sem marad ki semmi jóból, az utolsó információmorzsákat is megkapja végül, miközben gondos női kezek ápolják és lesik minden kívánságát. Persze, nem él vissza a helyzetével, de nem is kell sokat várnia, hogy mindenki távozzon a kórházi szobájából Milin kívül. Mári szemfüles módon mégis kifigyeli, ahogyan a nyomozópárosunk tinderen mindketten jobbra húzták el egymás profiját. (Miért, mi más történt?)


[képek: pinterest]