Kedvenc jasszkálink, komornánk és cafkarajzosunk a frissen megjelent kötetben is tarolt.Tíz közkedvelt, illetve engem is megnevettetett idézetet hozok tőle. Spoilerek előfordulnak!
– Tessen parancsolni, méltóságos grófnő naccsága! – lihegte kis komornám, letéve súlyos terhét. – Összeszedtem minden könyvet, amit csak a háztartásban leltem. Van itten szakácskönyv a konyhából, Beniczkynétől két regény, meg vagy tucat a krajcáros füzetesből, amit a Boskó szok’ olvasgatni a retyeráton. Ez itten a Félszemű Jack románca
a gyönyörűséges indijánnyal különösen ideál történet, pedig a végin mindenkinek szer’usz világ, mivel a vonat, amin menekülnek, szakadékba téved.
Agáta mama szemöldökét felvonva, kétkedőn lapozott bele a Kalóztámadás az apácakolostor ellen című ponyvafüzetbe. Márika érzékeny teremtés, ezért rögvest látta, hogy a grófnő elégedetlen, így mindjárt előállt következő ötletével.
– A háztartásunkban ezeken kívül mán csak a báró úr szobájában akad vagy két mázsa óvasnivaló. Ha teccik parancsolni, azokat is béhozhassuk, de akkor segítsen a Boskó, mer’ én biz’ nem akarnék megszakadni, ő meg épp elég nagy marha ember, szóval bírja a cepekedést.
– Háztartási könyv – sóhajtott értőn Agáta mama.
– Ez mind az – bólintott büszkén Márika. – Könyv, ami a háztartásunkban benne van!
Szegény szakácsnőnk kicsit tudatlan teremtés, így nem éri fel ésszel, hogy mi hárman – a Milike, a báró úr meg én – éppeg úgy vagyunk egymással, mint Frantisek szabó volt az ollójával, tűjével, gyűszűjével. Bármelyik is veszett volna el, a varróműhelynek azon nyomban szer'usz világ, így hát a Frantisek, aki ezzel nagyon is tisztában volt, jobban vigyázott a szerszámaira, mint a felesége erényére, aminek persze csúnya válópör lett a vége, ám a szabóműhely továbbra is zavartalanul működött.
Szegény szakácsnőnk kicsit tudatlan teremtés, így nem éri fel ésszel, hogy mi hárman – a Milike, a báró úr meg én – éppeg úgy vagyunk egymással, mint Frantisek szabó volt az ollójával, tűjével, gyűszűjével. Bármelyik is veszett volna el, a varróműhelynek azon nyomban szer'usz világ, így hát a Frantisek, aki ezzel nagyon is tisztában volt, jobban vigyázott a szerszámaira, mint a felesége erényére, aminek persze csúnya válópör lett a vége, ám a szabóműhely továbbra is zavartalanul működött.
Meglássa, ténsasszony, nem lesz itt semmi birbli – paskoltam meg szakácsnőnk kékeres kezét. – A mi bárónk hamarost kinyitja ránk azt a röngenyes szemit, átölel minket szorosan, és aztán szer'usz világ, úgy ránk ront az általános boldogság, mint huszárezred a báli szezon leányaira.
Késő délutánra járt az idő, mikor Boskó is rám kopogott.
– Tisztelettel kérdeném, van-e valami oly kívánsága a komorna kisasszonynak, amihez férfierő szükségeltetik? – hajolt meg pincéri elegántosságal az ágyam mellett. – Mert amennyiben akad ilyen, állok rendelkezésére.
– hát csak álljék kend, ácsorogjék, hátha eszembe gyön valami – vontam meg a vállamat, ily módon töltve ki a haragomat szegény Boskón, amiért sajgó bokám nem enged a dolgom után járni. – Megnézzük, milyen bronz emlékmű válna magából.
A felvételi irodán, ahová hosszas séta után érkeztünk meg, böhöm íróasztala mögül vaksi rendőrfogalmazó pislogott ránk.
A felvételi irodán, ahová hosszas séta után érkeztünk meg, böhöm íróasztala mögül vaksi rendőrfogalmazó pislogott ránk.
– Megint három – morogta, tintafoltos ujjaival az előtte heverő aktán dobolva. – Hogy ezek a csirkefogók sohase fogynak el!
– Magam is éppeg ezt gondoltam, mikor Detrich felügyelő a klozetban lányi tisztességemre rontott – éreztem vele együtt.
– Hogy mit csinált a detektív úr?! – kerekedett el a fogalmazó véreres szeme.
– Ne törődjék vele! – csattant fel ekkor Detrich, ám hitelességén sokat rontott, hogy a letartóztatásunknál jelenlévő hék alig bírták magukba fojtani a röhögést. – Ez a cselcsi itt Ambrózy báróné komornája, úgyhogy az se igaz, amit kérdez.
– Az nagy baj – sóhajtottam szomorúan –, mert éppeg az iránt akartam érdeklődni, hogy igaz-e miszerint a Detrich felügyelő úr teljesen normális?
– Hülye! – kiáltott rám a detektív pulykavörös fejjel.
– Szép dolog a beismerés – mosolyogtam rá, majd a fogalmazóhoz fordulva mondtam: – Ezt, kérem, feltétlenül tessék jegyzőkönyvbe venni, mert én még sohasem tanálkoztam olyan felügyelővel, aki ily őszinte vallomást tett volna a saját elmeállapotát illetően.
Másnap jókor reggel felvertem a két pasingert, egyrészt mert fűtött a tettvágy, másrészt a bolhák miatt, amiket legutóbbi ittjártunk óta Herrdoktor nagy koszosságban a háztartásába gyűjtött.
Másnap jókor reggel felvertem a két pasingert, egyrészt mert fűtött a tettvágy, másrészt a bolhák miatt, amiket legutóbbi ittjártunk óta Herrdoktor nagy koszosságban a háztartásába gyűjtött.
– Perc nyugtom se vót éccaka a lakótársaitól, hallja-e? – ripakodtam rá, midőn kiléptem a belső szobából, amit tisztességes jányként előző estve egyedül magamnak foglaltam le. – Ideje vón megnősülnie, hogy valami jóféle asszonyszemély kivakarja kendet a koszból, különben a vérszívók fognak végezni magával, oszt akkor szer’usz világ!
– Nősülni? – pislogott rám rémülten a hóhemvagány. – Hogy aztán minden reggel ilyen replikát kelljen hallgatnom? Hát bolond vagyok én?
– Nősülni? – pislogott rám rémülten a hóhemvagány. – Hogy aztán minden reggel ilyen replikát kelljen hallgatnom? Hát bolond vagyok én?
Bántam kicsit, hogy így felvitte az isten a dógomat, társaskodónői rangra emelve engemet, hisz tabáni jányként viszont csak a szememet villogtathattam felé, mire ő válaszul a nyílt színen kiröhögött.
Ebből is látszik, hogy úri hölgynek lenni cseppet sem oly fájintos, miként azt korábban képzeltem, no de sebaj, jön még tyúkra omnibusz!
Na, itt a baj, Mári – gondoltam megint –, hogy illen fenemód kiművelt lettél a Róza asszony meg a mi bárónk könyvtárából, és közben tabáni jányból úri fehércseléddé csüszütölt a sok felszedett tudomány!
– Tehát nem tagadod – mondta azután –, hogy jogtalanul került hozzád a kendő?
– A jogtalanságot tagadom – feleltem. – Szabályos csereüzlet során jutottam a nevezett holmihoz, miszerint három kiadós pofont kapott érte a Kisgróf, ám ha kevesellné, most is szívesen törlesztek neki.
Jómagam készségesen nyújtottam feléjük egymáshoz simított csuklóimat, elvégre az ólból kirángatott malac is csak a saját kínját tetézi, mikor rúgkapál. Ha már halnod kell, Mári – gondoltam magamban –, akkor legalább méltósággal mondd, hogy szer'usz világ! (Meg hát aki nem védekezik, azt mindig hanyagabbul madzagolják, így ha kis szerencséje van…)
– Hörbölje szépen a báró úr! – mondtam néki a grófnőmamától tanult szigorral. – Nincs az úgy jól, hogy fiatal férjként ezt az idegen ágyat nyomja, mikor a sajátjában is bőséggel volna dolga.
Jómagam készségesen nyújtottam feléjük egymáshoz simított csuklóimat, elvégre az ólból kirángatott malac is csak a saját kínját tetézi, mikor rúgkapál. Ha már halnod kell, Mári – gondoltam magamban –, akkor legalább méltósággal mondd, hogy szer'usz világ! (Meg hát aki nem védekezik, azt mindig hanyagabbul madzagolják, így ha kis szerencséje van…)
– Hörbölje szépen a báró úr! – mondtam néki a grófnőmamától tanult szigorral. – Nincs az úgy jól, hogy fiatal férjként ezt az idegen ágyat nyomja, mikor a sajátjában is bőséggel volna dolga.
Azt, hogy akkor az a három marha férfiember, a Rudnay, a Tarján, meg a Zsarnay min röhögtek annyira, még ma sem értem igazán (…)
További idézetek a könyvből:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-szerusz-vilag/idezetek