Erdős Renée: A nagy sikoly

Aki ez előtt a könyv előtt olvasta Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A modern budapesti úrinő című kötetét, azok talán jobban megértik, mi is a fő lényege, a mondanivalója Renée könyvének. Bemutatva a két világháború közötti időszak nevelkedett leányok és nők életét, feltárva aggályaikat, félelmeiket, ami sok esetben csak azért léteztek, mert hiába mondták ezeket az időket „modern időknek”, bizony a nők felvilágosítása és neveltetése még mindig a századforduló előtti időszakra hajazott.

Fülszöveg:

A ​nagy sikoly már a megjelenése évében, 1923-ban botránykönyvnek számított. A regény központi kérdése, hogy a nők nemi élvezete társadalmilag elfogadható-e. Egy jó nevű nőgyógyász, egy apácarend főnöknője és egy püspök próbálja a hősnőt, a házasságában kielégületlen Dórát meggyőzni arról, hogy a nemi gyönyör által kiváltott nagy sikoly egyáltalán nem számít, nem fontos, hiszen az egyetlen elfogadható női sikoly az, amelyet gyermek szülésekor hallat az asszony. A főhősnő sok vonakodás után a házasságban az asszonyoknak kijelölt helyes útra lép, azaz a gyerekáldás érdekében alázattal elfogadja a hozzá már nászútjukon hűtlen férje szexuális közeledését. Azonban a női orgazmus hangja, a nagy sikoly mégis csak elhangzik a regényben, ráadásul egy igen részletesen ábrázolt illegitim viszonyban.
Erdős Renéé, mint oly sok másik művében is egyfajta „új lelkiségről” akart írni, amihez a tőle megszokott és nem csak a kortársai által kedvelt, a női szexualitás tabukat sértő ábrázolásmódját választotta. Szándéka szerint alkotásai művészregények voltak, melyeknek antik szobrokról, itáliai festményekről, művészetről és filozófiáról diskuráló hősei kiutat keresnek a nyugati civilizáció válságából. E krízis okát Erdős egyre inkább az individuum (s így a nő) jogainak túlzott érvényesülésében vélte meglelni.

*****

A főszereplőnk, Dóra a szerelmi lelkesedés és rózsaszín ködében házasodik meg, miközben jól tudja, mielőtt elindul nászútjára, egyik asszony sem fog neki olyan tanáccsal szolgálni, ami számára szükséges lehet. Az erkölcsösen nevelt, zárdában felnőtt leányzó pedig hisz a házasság tisztaságában, szépségében és ez által nem tudja elfogadni a kilengéseket. A férfiak viselkedésének ismeretének hiánya kétségbe vonja a frissen asszonnyá vált Dórát, nem érti meg sem az férje közléseit, sem más feleségek döntését. Ahogyan telnek a napok és a hetek, az elromlott nászútról hazatérve egyre több családtagnak a titkára derít fényt, ami által Dórával együtt az olvasó szép lassan többet megtud az akkori gondolkodásmódokról, teóriákról.

Akkoriban nem sokat foglalkoztak a lelki vívódásokkal, de azt tudták a nők is egymás között, hogy egy nem megfelelő férfival megtapasztalni a házasélet örömeit egyenesen a nők boldogtalanságába kerül. A felnövő generáció már tudja, hogy az erények lazultak, nem várják el tőlük, hogy ártatlanságukat a házasságig megtartsák, viszont a szülők és az idősebb korosztály vasakarata még mindig erősen visszatartja a leányokat attól, hogy tapasztalatot szerezzenek. Viszont, ahogyan a nőknek a legelső férfi lesz a meghatározó, úgy a férfiak esetében inkább a legutolsó nő az, aki befolyásolja az életüket. A kötet különlegesebb extázisról számol be, mint amire talán gondolna elsőre az olvasó. Dóra befolyásolása, naivitása a mai gondolkodásmóddal nem biztos, hogy egyetértésre talál, mert máig vitatott, hogy egy gyerek mennyire tud a nők prioritása lenni.

A 21. században ez az írás inkább éleződik ki számomra egy hiteles történelmi esetnek, rálátást nyújtva a huszadik század első negyedében élő nők helyzetére. A kötet hosszú hangvételű monológokkal tarkított, aki olvasott már hasonlóan régi írásokat, azoknak valószínű ez nem lesz zavaró. A történet nem helyszínhez kötött, nem cselekményközpontú, hanem a filozófiai kérdésboncolgatásra helyeződik a hangsúly. Hangulata nem csak elgondolkodtató, hanem komor hangvételű, mély és kicsit letargikus, mivel komoly kérdéseket vet fel a férfi és a női viselkedés- és gondolkodásmódról. Semmiképpen nem szórakoztató írás, mivel Renée leplezetlenül megmutatja a házasság árnyoldalait az álszent és dominánsan befolyásoló férj és a plebejus, tiszta asszonnyal, akit a környezete befolyásolása taszítja a megfelelési kényszerbe. A kényszer nyomasztó hatása az olvasóra is próbálhat ráhatni, nem is tudnék megfelelő élethelyzetet javasolni, mikor ajánlott kézbe venni a könyvet. Bosszantó hallott mondatok, dühöt és könnyeket is kicsalhat az olvasóból, ha féltéssel és aggodalommal tekintene Dórára. Mégis, a „boldog lezárás” kétségeket és kérdéseket vethet fel, nem tudva, hogy ez lenne-e a megfelelő döntése főszereplőnknek.

Ezen felül az írásstílusban az is érdekes, hogy hiába ítélték el egykoron botránykönyvnek, konkrétan az erotikusabb jelenetek csak árnyaltan, utalásszerűen jelennek meg, de a gazdag virágnyelvezet, a színes asszociációk segítették megértetni, mire is céloz az írónő. Tiszta, világos, nem tolja az olvasó orra alá, ezzel eléri, hogy nem holmi füzetes regényt veszünk kezünkbe. Ez kifejezetten tetszett benne, túl közönséges hatású lett volna, ha mindent szóról szóra, nyíltan leírt volna benne.

Egyetértenék Dóra döntésével? – Nem, de ez a kérdés komplexebb választ kívánna a részemről, miért is nem. Ettől függetlenül elgondolkodtatott a kérdés, hogy csak egy gyerek tudja-e boldoggá tenni a nőket, mivel akik már anyák, azok szentül állítják, hogy a gyerekük az életük értelme. Viszont nem hiszem, hogy koromtól és helyzetemtől fogva nekem ezzel egyet kellene értenem. Ezen felül Dóra férje, Sándor egy olyan férfikarakter, amit Renée pechére én magam is megismertem és köszönöm, nem kérek többet az „úri parasztokból”. (Rossz vicc, egy éve még megesküdtem volna, hogy ez a kifejezés nem is létezik… lám, Renée, ha élne, összepacsiznák vele, hogy ez a kifejezés egy külön pasifajtát jelölhetne meg. De ha mindketten ismertük, miért döntött végül Dóra a maradás mellett?)