2019. március 27.

Top 5 Szerda – Könyvek, amikben kellemesen csalódtam

Hali minden teknősködőnek! Maga a cím, amit a Goodreads csoportban meghatároztak nem pontosan ez volt, hanem „Könyvek, amikről azt gondoltad utálni fogod, de végül is nagyon megszeretted”, de fogjuk szokás szerint rövidre és ma elmondom, mely könyvek voltak azok, amiket szkeptikusan, elítélendően vettem a kezembe, de végül elolvasva kétségem sem volt, megkedveltem a történetet.

Általánosságban azt tudom elmondani az olvasási szokásaimról, hogy elég tudatosak, és ha mondjuk, magamnak veszek könyvet, csakis olyan mellett döntök, aminek esetén már a fülszöveg elolvasása után olyan érzésem lesz, hogy tetszeni fog nekem a könyv. Ezért is ritka, hogy olyan könyv kerülne a kezembe, amit már előre elítélek, de végül kiderül, tartogat számomra meglepetéseket.

Szokás szerint úgy állítottam fel a listát, ahogy épp eszembe jutottak a kötetek, jöjjön hát öt könyv, amiket akaratom ellenére is megkedveltem.

5.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Tizenévesen kaptam, előtte nem olvastam hasonlóan régies nyelvezetű történetet, és nekifogva a negyedénél le is tettem arról, hogy valaha befejezem, mert teljes mértékben nem érettem, mit takar a történet. Persze, az áradozás róla végül csak meggyőzött, és klasszikusok között jó pár év elteltével, már több háttérismerettel rendelkezve újrakezdtem, befejezve pedig két hétig kétségtelenül rajongtam érte. Valami oknál fogva valamiért még ettől függetlenül is mellőztem Austen regényeit, de már a molyos figyelők tudják, hogy várólistán van pár kötete, elhatározva, hogy a jövőben biztos fogok olvasni az írónőtől.

4.

Jókai Mór: Az arany ember

A kőszívű ember fiai után megesküdtem, hogy „én soha, de soha nem olvasok Jókait!” Ez a dackorszakom legalább három évig élt, mikor is javaslatra, az első szenvedős fejezet után, egyből a második fejezettel kezdtem az olvasást. Mikor pedig pár nap múlva olvasottan visszavittem a könyvtárba, már tudtam, hogy Jókai nem írt rossz regényeket, csak szerencsétlen ragaszkodott a romantikus stílus fő jellemzőjéhez, a bő tájleírásokhoz. – Ha ezt mellőzte volna, szerintem igazán jó, és cselekmény dús történetet alkotott volna.

3.

Cassandra Clare: Történetek az Árnyvadász akadémiáról sorozat

Annak idején, még a huszonéves korom előtt kedveltem Cassandra Clare történeteit, ez a sorozat viszont egyfajta kényszer volt olvasásügyileg, hogy megértsem a Gonosz fortélyok sorozatot. Végül azon lepődtem meg, hogy a rövid történetek lekötöttek, feldobták a napom, kikapcsolódásnak nagyon is megfelelt, még a Malec párossal szembeni ódzkodó ellenérzéseimmel szemben is.

2.

Fábián Janka: Lotti öröksége

Az Emma sorozat után Fábián Janka újabb regénysorozatába kezdtem, ami szó szerint a kellemes csalódás érzetét adta. Megszokottan történelmi fikció, különleges történet, ami hűen bemutatja, milyen viszontagságokkal szembesültek azok a lányok, akiknek sem a jó családi háttér, sem a jó gének nem adatnak meg, viszont az akarat, az elszántság meghozza a gyümölcsét.

1.

Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel

Olyan történetek kapcsán, aminél hamarabb láttam a filmet, mint olvastam volna a könyvet, alapvetően szkeptikusan fogadom. Érdekes módon a film szerintem nem tudta azt az olaszos hangulatát visszatürközni a történetnek, mint ami a könyvben szerepel, és bebizonyította számomra, hogy a film miatt nem kell elítélni a történetet.


A Goodreads csoportot itt találhatjátok: https://www.goodreads.com/group/show/118368-top-5-wednesday
A magyar csoport: https://moly.hu/zonak/top-5-szerda