2019. március 21.

Ismét eltelt egy hónap, kezdjük a tavaszt és várjuk az új Ambrózy kötetet, kávészünet #81

Akit nem az Ambrózy téma érdekel, azok térhetnek is egyből a „mi várható áprilisban” részhez.

Jó, kezdjük talán a legfrissebb hírrel, mert a heti, pár ügyintézésem után kikészülve, hazatérten fogadott engem is a hír, hogy bizony, a két hete beharangozó következő Ambrózy könyv megjelenése közelebb van, mint azt gondoltuk. Ahogyan megígértem, a facebook oldalon szorgosan osztom meg a friss híreket, nem is kérdés, hogy ezzel a kötettel is legalább annyit szeretnék foglalkozni, mint a sorozat előző részeivel. Igen, aki nem olvasta a Nász és tébolyt, annak a fülszöveg spoileres, de a lényeg, lesz Ambrózy báró esetei V. – Akinek pedig még így is van kérdése, az olvassa el a Mári levelet, könyörgöm. Köszönöm.

A Mári levél tartalma:

Maga a könyv, ahol elérhető lesz és a fülszöveg:

Egy részlet a kötetből, amit Böszörményi Gyula az olvasóknak bemutatott:

Ezeken felül ebben a hónapban sem maradtak a teknősök Ambrózy nélkül, foglalkoztak mindennel (is):

– Kiderítettük, milyen érzelmekkel van telítve Ambrózy báró:

– Összegeztem, kinek lehet ajánlani, és kinek nem a sorozatot:

– Elárultam, milyen hibákat vétettem a rajongói írások terén:

– Mellesleg, egy békebeli fanfiction sem maradhatott el… kettő lett végül belőle:

(Apropó, talán majd a címeket nemsokára módosíthatom, mivel ugyebár most áll szavazás alatt az ötödik rész címe…)


Olvasások terén hajsza volt a javából, az Outlander 5 első kötete után fellélegzés volt számomra, hogy alig háromszáz oldalas regényeket olvassak inkább. Viszont arra én is kalapot emelek, hogy erre a hónapra két könyvsorozat elolvasása is sikerült. (vagyis a második esetében most olvasom az utolsó részt, de annak is a héten, a végére érek)

Sorozatokra lehet, hogy nem szántam elég időt, de azért elkezdtem nézni a Viktória harmadik évadát, ami egyre megdöbbentőbb, egyre komorabb, de nem lehet abbahagyni a nézését. Viszont az Outlander 4 esetén valahogy nem haladtam szemernyit sem.

Bizony, én sem akartam lehinni, de kedvet kaptam hozzá, hogy a sminkek terén teszteljek és így kedvezzek a sminkes tartalom olvasóinak egy korrektortesztes bejegyzéssel:

Nos, írással kapcsolatban nem voltak fejlemények, csak körmöltem, mivel helyette a Savarelly ügyek kapcsán megembereltem magam és az összes (igen, mind a 232 részt) átjavítottam, és újraszerkesztettem – ez tartalmát tekintve még mindig semmi változással nem járt, csak az esetleges kinézeti hibákat módosítottam, hogy illeszkedjen a bloghoz. Ennek egy „előnye volt”, hogy nem volt időm befejezni a 233. részt. – szerintem ez nem olyan nagy érvágás senkinek, mintha egy Ambrózy fanfictet hagytam volna félben… mintha merészelnék ilyet tenni.


Mi várható áprilisban? – Megtébolyodok? Á, az messzire van a valóságtól…

Nos, bejegyzések terén, amit mindenképp szeretnék a magyar történelmi regényekről készíteni egy beszámolót, befejezni a Savarelly ügyek 233. részét, egy Schildkröte megmondja… témát is kiboncolunk, és ha még marad affinitásom, lesz egy kozmetikai-sminktesztelős bejegyzés, a frissen vásárolt termékekről, amiket már alaposan kipróbáltam.

Elviekben az Országos Táncháztalálkozóra idén megyek április első hétvégéjén, meglátjuk, mit lehet kihozni belőle, ha tudok, be fogok számolni milyen lassan tíz év kihagyás után, felnőttként elmenni egy ilyen eseményre. (ha meglesz a beszámoló, majd kicsit részletezem, hogy miért is megyek el, meg hogyan került előtérbe a néptánc – ismételten… á, olyan régen volt, hogy az még a blog előtti időben létezett… szóval kéretik a teknősök szíves türelmüket, hiszen minden lapot nem dobhatok egyszerre az asztalra.)

Ezen felül április utolsó hétvégéje, természetesen csakis a Nemzetközi Könyvfesztiválról szólhat, amire, amint megleszek a programok, meg is fogom szervezni, hogy eljussak, egyet tudok, hogy a megfelelő öltözet már készen áll. Igyekszem a Könyvhétre is menni, de az még épp elég messzire van, hogy ne erre koncentráljunk. Lesznek még szociális programjaim, de azok túlzottan is helyiek, az is megeshet, hogy ezekről nem ejtek szót.

A következő hónapok, könyvek terén eléggé specifikusra sikerültek, mivel egy csomó Brontë nővérek kötet várja a kézbevételt, így egy teljes hónapot szeretnék csak rájuk szánni. Miután pedig megcsömörlöttem eléggé a romantikus történetek terén, Ambrózyval az élén bekeményítünk egy krimi hónappal: Agatha Christie, Jo Nesbø, Dan Brown szentháromsága nagy reményekkel indítja meg a fantáziám, hátha elég hátborzongatóak lesznek. Szerintem Nesbø és Böszörményi magasan fogja az elvárásaim kielégíteni, mert a „leesik az állam a csodálkozástól” alá nem fogom adni egyikük regényét sem.

Ebben a könyvhónapban még legalább két könyvértékelőt biztos készítek, de nagyobb témájú bejegyzéseket áprilisra ütemeztem be.