A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 25.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ

Ahogyan a hátlapi szöveg sugallja, még nem heverhetjük ki a Nász és téboly eseményeit, mert amint az egyik ügyet lezártuk, három napra rá, még észhez sem tért a meglőtt bárónk, Mili újabb bajba keveredik. 

Miután pedig a semmit sem elkövetett házaspár személyzete hűséges tanúbizonyságot mutat a közutálatnak örvendő Detrich vallatásakor, komornánk megszökve leveti úrinő anzuge-ját, ismét tabáni jasszkáliként bebizonyítja úrnője ártatlanságát. Természetesen, az alvilággal nem kell egyedül szembeszállnia, segítői különös módon keverednek a leányzó köré.

2019. április 13.

Rejtő Jenő (P. Howard): A Láthatatlan Légió

A mendemondák azért jók, mert van bennük igazság. Egy különös légió, akik nem csak érdekesek egy átlagos csapattal szemben, hanem kinézetük, viselkedésük, és vezetői is mind nem a megszokott katonai hadviselésre hajaznak.

2019. április 5.

Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló (Piszkos Fred 1.)

A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról is
A fizikai példány egy családi rongyosra olvasott példány
Rövid, velős, tömör történet, miközben minden csattanó kiszámíthatatlan, illetve nevetésre sarkall.

Mielőtt a női olvasók szkeptikusan elfordulnának a krimi-kalandregényektől, megjegyzem, a hölgyolvasóknak is megnyerheti a tetszését.

2019. március 30.

Ambrózy borítók - avagy mik jöttek szóba kinézet terén az elmúlt hat évben?

Lassan öt éves az Ambrózy báró esetei könyvsorozat, amihez számos borító készül, és többet szavazásra is bocsátottak.
Elsősorban kérésre teszem közzé az összegyűjtött képeket, mely borítók jöttek szóba az évek során. Természetesen, amiket sikerült összegyűjtenem, azokat tudom közzé tenni.
Ezen felül, aki talál olyan borítót, ami kapcsolódik a sorozathoz, de nem találtam meg, és szeretné látni a repertoárban, várom sok szeretettel a képeket, bármelyik elérhetőségemre.

2019. március 27.

Fábián Janka: Rózsalugas

Bezzeg a mi időnkben… az elveszett generáció és Lincoln elnök idejében játszódó történet több rejtéllyel kecsegtet, mint egy krimi. Persze, a titkok csak azért léteznek, mert szereplőink akaratos némaságra kötelezve magukat, makacson kitartanak azon elvük mellett, hogy ne beszéljenek egymással.

2019. március 21.

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő

A békebeli idők lezárása, a Nagy Háború, még a legelszántabb honleányt is formálta. Míg szüleiknek, nagyszüleiknek úrinői életében fő cél volt anyának lenni és úgy vezetni a háztartást, hogy mindenkinek legyen dolga, csak lehetőleg neki nem (természetesen csak azért, hogy aztán egyéb foglalatosságokkal lekösse minden percét), addig leányainak, unokáiknak a tudás, a munka, a férfiaktól való függetlenség lázadása volt a fő cél, és mindemellett a szórakozás.

2019. március 17.

Fábián Janka: Búzavirág


Elérkeztünk az Ághfay család utolsó generációjához, akik már a huszadik század viszontagságaiban próbálnak élni. Még félelemmel telve az Emma lánya után fogtam ebbe a kötetbe, remélve, hogy kétszer nem fog ugyanaz a fejfájásom felmerülni. Lássuk hát, mit tartogat számunkra a Lotti örökségének harmadik része.

2019. március 16.

Erdős Renée: A nagy sikoly


Aki ez előtt a könyv előtt olvasta Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A modern budapesti úrinő című kötetét, azok talán jobban megértik, mi is a fő lényege, a mondanivalója Renée könyvének. Bemutatva a két világháború közötti időszak nevelkedett leányok és nők életét, feltárva aggályaikat, félelmeiket, ami sok esetben csak azért léteztek, mert hiába mondták ezeket az időket „modern időknek”, bizony a nők felvilágosítása és neveltetése még mindig a századforduló előtti időszakra hajazott.

2019. március 11.

Fábián Janka: Koszorúfonat

A Lotti öröksége folytatódik, ezúttal két lány életét követve, akik keresik a boldogságuk. Lotti gyerekeinek és azok leszármazottjainak sem jut ki minden jóból és örömből. Két dédunokája, Ella és Blanka kicsit nagyobb korkülönbsége ellenére is megtanulták, hogy főként csak magukra számíthatnak.

2019. március 5.

Róbert Katalin: Szelídíts meg!

Kemény két napig tartott azon duzzogásom, hogy „én az Ambrózy sorozaton kívül más Vörös pöttyös kötetet többet nem veszek kézbe”, szóval miután ezen a válságon is túlestem, nézzük, mit tudhat egy tizenéveseknek szóló kötet, ami átértelmezi a sokak által kedvelt Kis herceg című kötetet.

2019. március 3.

Böszörményi Gyula könyvek pár mondatban

Jó pár kötet megfordult a kezemben Böszörményi Gyula regényei kapcsán. Be is mutatnám az összes könyvet, amit olvastam, de nehezítsünk kicsit a bemutatáson, a tavaly elkészített kötelező olvasmányos bejegyzés ötmondatos élménybeszámolóval ellentétben, most próbálom három mondatba sűríteni. Részletesebb olvasói élmény beszámolók elérhetőek a linkeken.

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! V.

A szöcske-fogó hadművelet

Halihó Lúzerek, ismét el kellett paterolni Markot, a sztárriporterünket, hogy szót ejtsünk arról, mi is folyik a Nyóckerben a csapvízen kívül.

2019. február 22.

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida!


Az angyalrablás habművelet

Gondolom, eddig a Rádiót mindig kisbetűvel írtam, mint A Rudnay-gyilkosságok esetén is mindig kihagytam a köztes kötőjelet… Mire már két év is eltelik, hogy belefogtam a szerző műveibe, majdcsak sikerül hibák nélkül leírnom a címeket (igen, ezeket fejből szoktam, öreg hiba, amúgy javítva)

Nos, földrajz kedvelőként egyből rácuppantam a témára, mert ismerős volt a Kehida településnév, de mégsem tudtam hova tenni. (általában ami csak dereng, hol lehet, azt nagy valószínűséggel Dunántúlon keressem… nem tévedtem)

2019. február 19.

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860–1914)

Mert az úrinők csakis hímezgettek, korzóztak, aztán este bálokon díszelegtek… Néha kap a múltban kutakodó olvasó pár ellentmondást egy-egy magyar író által megírt történelmi regény által, de ez a kötet bebizonyította, hogy tud újat mondani, el tudja oszlatni a tévhiteket és megmutatja nem csak a nők, hanem a békebeli társadalom viszontagságait.

2019. február 10.

Fábián Janka: Lotti öröksége

Új reményekkel telve kezdtem neki, és röviden tömören elmondhatom, kellemesen csalódtam. Ettől függetlenül a trilógiában egy újabb család és nemzedék élete bontakozik ki, de most koncentráljunk a legelső részére.

2019. február 4.

Böszörményi Gyula: Gergő és az álomvámpírok 2.

A Gergő regények ötödik, és egyben zárókötetében bizony nem kevés váratlan fordulattal találkozik össze a Világfán révülő olvasó. Maga a kötet elég hosszú, mégis az izgalmat folyamatosan fenntartva vezetett végig Gergő utolsó utazásán. Mindenre választ kapunk, az ismerős helyszíneken barangolva, miközben előkerülnek régi, szinte már feledésbe merült szereplők is.

2019. január 29.

Böszörményi Gyula: Gergő és az álomvámpírok 1.

A kötettel kapcsolatban két dolgot kellett magamban tisztázni: nem, nem Harry Potter koppintás, és totális véletlen, hogy Gergő kezd felnőni… és úgy viselkedni, mint Ambrózy báró. Ismét meg mutatkozott a Böszörményi univerzum kuszasága, egy kis szívhez szóló párbeszéd, vagy egy váratlan utazás a Rúvel-hegyhez… Véletlen? Kétlem.

Jó, lehet, hogy a Harry Potteres, egy oldalon megemlített jelenet egy érzelmi hullámvasútra ültetett, de a többi utalás más sorozatokra? Egyáltalán nem, sőt pont ez adta meg a kötet sava-borsát.

Volt itt minden, és hamarabb meg is írtam az értékelésem molyra, mint befejeztem volna… Nem volt elhamarkodott, csak utána jött a hidegzuhany, de erről később.

2019. január 28.

Ambrózy báró esetei, és a Gergő és az álomvámpírok 1. kötetekhez köthető apró gondolatok

Az eddigi hasonlóságok felfedezését minden bizonnyal betudtam valamiféle véletlennek, de a Gergő és az álomvámpírok erőteljes ugródeszkának bizonyul Ambrózyéknak.

Mégis miért? – Az illesztőszegnek több variációja van, mint a magyarázatnak.

Eszembe jutott, hogy majdhogynem hasonló koncepciókra bukkantam a Lúzer rádió esetében is, de merem állítani, ebben a kötetben Gergő még Kukec Marcit, bocsi, Markot is sikeresen felülmúlta.
(És akkor nem volt még szó Mili és Tanarilla hasonló makacsságáról és elszánt követéséről.)

2019. január 26.

Cselenyák Imre: A sivatag hercegnője

Olyan négy évvel ezelőtt kerül a kezembe talán a második Montcassen regényként, viszont jól jön a memóriafrissítés. Természetese, mint az árvízre, vagy a „szigetre” illetve az esőtáncra nagyon jól emlékeztem, viszont ismét gyermeteg kíváncsisággal olvastam el, megtudva ismét, hogy mi is lett a történet vége.

Egy kicsit a történetről:

Bagdad pezsgő, nyüzsgő életéről olvashatunk, amit néha az égiek sorscsapása megrendít és a város lakóit kétségekbe taszítja.
Főszereplőnk öreg korában írja le történetét, és mintha az Ezeregyéjszaka meséit olvasva követnénk a szerencsés leány életét.

2019. január 18.

On Sai Szivárgó sötétség sorozat mellékkötetek

Az első rész, ami egy kerek történetet mesél el Chester közreműködésével és ciklikusan van felépítve, illetve a második rész lappangó kérdései után, a sorozat két mellékkötettel rendelkezik, mintegy folytatásként.

Lássunk hát a sötétségbe, és összegezzük, mit is tartalmaznak ezek az apró folytatások.

On Sai: Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2.5)


Aki lemaradt volna a Lucy című kötetről, azoknak egy oldalnyi felvezető olvasható a legelső oldalon.
Mivel a második rész Scar szemszögéből ott fejeződik be, hogy likvidálják a Szürke szobákba, ez a kötet pont ott fog folytatódni.