A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Böszörményi Gyula könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 22.

Böszörményi Gyula: A ​Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.)

Immáron tizenegy hónap várakozás után végre kézbe vehetjük az Ambrózy báró esetei könyvsorozat legújabb kötetét. Nem véletlen adtam meg neki az öt csillagot, mivel az élményt, a hangulatot és minden mást hasonló szinten hozott magával, amit az előző részek is nyújtottak.

2020. november 1.

Alig három hét, és az ország Ambrózy lázban ég

Jó, ennél hatásvadászóbb címet ne is várjatok, üdv Sültkörték és Nemolvasók, Schildkröte megmondja, miért is hallgattam az elmúlt jó fél évben, mi várható, pontosabban mi történt a Szer’usz világ megjelenése óta. Szóval, jöjjön egy kis összegző, mi előzte meg a hamarosan megjelenő, A Barnum-rejtély című kötet megjelenését.

2020. október 23.

Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében (Monyákos Tuba-történetek 1.)

Meglepő volt még számomra is, hogy milyen kalandos volt ennek a kötetnek az elolvasása. Milyen véletlen, hogy a trilógia első kötetét volt a legnehezebb megszereznem, illetve majdnem el is feledtem, de miután e-bookban megjelentették, és megvettem, pár hétre rá be lett szerezve a fizikai példánya.

Ennek a bejegyzésnek vagy két hónappal ezelőtt meg kellett volna születnie, de a trilógiát okkal nem folytattam eddig, mivel már tűkön ülve vártam az új Ambrózy kötetet, és nem akartam volna emiatt félbehagyni egy másik imádott kötetet. Rizsázásnak vége, lássuk, mit tartogat számunkra Monyákos Tuba.

2020. június 20.

Amiket nem biztos, hogy tudtál Ambrózy báróról

Sokszor túlontúl kiismerhetetlennek találjuk az egyik közkedvelt magyar könyves férfit, Ambrózy bárót, de mivel megfogott az Ambrózy báró esetei című könyvsorozat olvasása közben a karaktere, így bátorkodtam kicsit elmélyülni abban a kérdésben, mit is tudhatunk meg a sorozatból. Viszont vannak olyan tények, amikhez már kicsit több információ kell, csak történelmi leírásokból vagy magától a szerzőtől tudhatunk meg.

2020. április 2.

2020. február 20.

Ármány és kézfogó újraolvasás, fejtörő bökkenők

Az Ármány és kézfogó nem csak a legnagyobb terjedelmű része az Ambrózy báró esetei krimisorozatnak, hanem a legtöbb információval is rendelkezik, mivel a trilógia zárókötetének is mondhatjuk, miközben felvezeti a következő három rész tartalmát.

2020. február 2.

Rontásűzők, Gergő regények és Ambrózy összehasonlítás

Összehasonlítani szinte lehetetlen a három történetet, mivel teljesen más korban és más mondanivalóval rendelkeznek a sorozatok.
Elsőre úgy határoztam, hogy csak a Rontásűzőket és az Ambrózy báró esetei könyvsorozatot vetem össze, mire rájöttem, hogy a Gergő regényekből is nem kevés átfedés van a Böszörményi univerzumban, így inkább egy hosszabb, de több kötetet átnéző bejegyzést szánok Gyula bátyó könyvsorozatairól.

2019. december 28.

Böszörményi Gyula: A tündérköd (Rontásűzők 3.)

A frappáns idézet a könyv elején még inkább arra sarkall, hogy megtudhassam, milyen kalamajkába keveredtek az utolsó részben a szereplőink. Illetve aktuálisan készült egy interjú is, ahol az eddigi elméletem felváltotta a tény, hogy okkal feltételeztem a trilógiát disztópia hangulatú történetnek.

2019. november 10.

Böszörményi Gyula: A gyásznémber (Rontásűzők 2.)

Azt mondod, hogy a tatárjárás unalmas része a történelmünknek? Lássuk a történetet, ami igyekszik megcáfolni minden elképzelésünk a történelem azon szegmenségről, ami valamelyest meghatározó a mai társadalmunkra nézve.

2019. szeptember 29.

Ambrózy fanfiction 15-22. részek: A monitor mögött III.

Az év első fele új kötet nélkül is tartalmasan telt, miközben nem csak a saját határaim súroltam, mikor egyik elképzelés után a másik valótlanságig ábrándoztam az akkor még leendő Szer'usz világ dramaturgiájáról.

2019. augusztus 6.

Fontos megjegyzésekkel indított kávészünet #90

Először is kezdeném, ami mindenkit érinthet, aki olvasója a blognak, nem mellesleg kedveli az Ambrózy báró esetei könyvsorozatot.

Amit valami furcsa okból szeretném megírni, és nem tudom ennek az indíttatását (mivel senki nem hozta fel és nem foglalkozott ezzel), arra vonatkozóan, hogy sok összehasonlító bejegyzést készítettem más kötetekkel, illetve könyvsorozatokkal egybevetve.

2019. augusztus 1.

Böszörményi Gyula: Villamostangó

Ez a történet nehéznek mondható. Nem azért, mert felnőtteknek íródott, nem azért, mert kamaszként nem lehetne megérteni… Nem a nyelvezete vagy maga a történet miatt nehéz, hanem a mögöttes tartalma miatt.

2019. július 29.

Böszörményi Gyula: Az időkút (Rontásűzők 1.)

A kötet akár feleannyi oldalszámból is állhatna, mégis ahhoz, hogy az olvasó számára ne merüljenek fel kérdések, részletesen beszámolva kapja meg a történetet. Ez teljesen ellentétben áll az Ambrózy sorozat titokzatosságától, mert ott Mili szemszögéből csak annyi információt kaphatunk, amennyit a főszereplő tud, megismert. Az időkút esetén viszont az E/3-as nézőpont segíti azt, hogy ne a cselekmény közben, hanem annál hamarább megismerhessük szereplőinket, és leginkább a szereplők jellemét.

2019. július 28.

Sherloch Holmes és báró Ambrózy Richárd: mit tud a két detektív?

Hasonló karakterek, külsőre és gondolkodásra is, ezért is mondhatjuk azt, hogy Sherlock az alapja Ambrózy jellemének. Viszont, hogy ezt ki merjem jelenteni, ahhoz nem volt elég egy könyvet elolvasnom a Sherlock repertoárból, így ezért is csúszott meg erősen ez a bejegyzés, mivel az első hét részt elolvastam, és figyeltem az angol detektívünk minden rezdülését.

2019. június 29.

Békebeli bűn- és szívügyek #6 Még egy kis plusz Ambrózy báróról

A Szer'usz világ jelenetek között meglapul pár érdekesség, amin talán nem csak Mári szeme akadt meg, hanem az olvasónak is okozott meghökkentő pillanatokat. Van itt is minden, az Ambrózy házaspár burkolt metakommunikációja, a személyzethez való hozzáállásuk, viselkedésük vagy épp a "mi is van akkor Ambrózy báró bal karjával?" kérdések megjelenése még több elméletet és teóriát rejthetnek önmagukban.

Ha ismételném magamat valamelyik előző hasonló összegzőből, innen is bocsánat, egy kis ismétlés sosem árthat. (vagy legfeljebb kijavítom előző tévedéseim…) Ezen felül vannak olyan jellegzetességek, amikről viszont azért nem fogok írni, mivel azt egy másik bejegyzésbe szánom. A lényeg, olyannyira spoileres lesz, amennyire ezt megengedhetem.

Emma személyi aktája és a Leányrablás Budapesten eset

Majdnem az összes szereplőről már szó esett az Ambrózy báró esetei könyvsorozatból, mégis, az egyik jelentős személyről nem készült semmi leírás, pedig neki a teljes ügy miatt kellett készíteni egyet. Miután a nyomozópárosunk készített egymásról leírást, lássuk, ki mit tud Emma helyzetéről. Spoiler előfordul, a kiemelés nem feltétlen jelenti a cselekményleírás részletezését.

2019. június 17.

Korzózzunk, ázzunk és kuc(k)ózva dedikáljunk együtt: Könyvhét 2019

Elérkezett a nyár, a meleg… meg a viharos esők sorozata, de a könyvmolyok mégis egy fontos eseményre készülnek ilyenkor. A könyvhétre.
Idén tartották a 90. könyvhetet, ami az országban nem csak a fővárosban, hanem nagyobb, régiós városokban is programokban gazdag. 

2019. június 15.

Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok

Történetek magáról a szerző életéről, életéből. Fontossági szerepe már a borítószavazáskor is feltűnt, még nagyobb meglepetés volt, hogy a belső borítókra két képmontázs kerültek. Ettől lett még személyesebb, még kitárulkozóbb és nyíltan avat be minket Böszörményi az életébe.

2019. június 9.

Vers Mári szájából

Ha már a három főszereplőnek készült egy-egy vers, Mári, mint új főszereplő is kiérdemel pár rímet.

Mári legyen az én becsületes nevem,
Miközben jasszkáliból bárói komorna lettem.
Keserves történetem ellent mond vidámságomnak,
Amit rímbe is szedek, a kiváltságosoknak.

2019. június 1.

Ambrózy báró esetei – Wikipedia-szerűen (majdnem minden, ami kapcsolódik a sorozathoz)

2014 sok eseményben dús nappal gazdagodhatott, de most kiemelten egyre koncentrálunk, mikor is megjelent egy magyar író, Böszörményi Gyula által megírt történet, az Ambrózy báró esetei könyvsorozat. Az első kötet, a Leányrablás Budapesten, egyfajta kísérletnek indult el, a szerzője és megálmodója még talán a kötet bukására is felkészült, de végül az olvasók úgy döntöttek: folytatni kell a történetet. Mára már öt főkötet és két mellékkötet jelent meg a sorozatból, amihez, ha minden rendben alakul, valószínű olvashatunk folytatást.