A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napiblog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napiblog. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 6.

Blogmas 2020 első hét

Ismét közeleg az év vége, közeleg a szokásos haddelhadd és a tavalyi lelkesedés után nem maradhat el az anti-karácsony hangulatú bejegyzésem.

2020. október 11.

Mikor nem találom a szavakat Kávészünet #107

Miután egy oldal meglett, a Blogger úgy gondolta, hogy a másolás helyett a véletlenül beillesztett szöveg után automatikusan lementi a beillesztett szöveget a meglévő helyébe… Szóval fogjunk neki másodjára ennek az egész kálváriának. Főleg, hogy a net is úgy gondolta, hogy idegbajba kergeti az egész családot, mindezt vasárnap délután. De legalább pizza és lecsó maradt a hűtőben. Szóval először eszem, utána visszatérek a hét gondolatmenetére.

2020. augusztus 26.

Nyugalom a hosszú élet ritka… vagy titka? Kávészünet #106

Ennél motiválóbb megjegyzést mára nem is kaphattam… (Innen is köszönöm!) Valamiért idegbaj és agyérgörcs nélkül nem is akart összejönni semmi. Mindegy is, legalább estére idáig is eljutottam. Elvileg mindennel megvagyok… azután pedig tényleg senkit nem érdekel, mi maradt el.

2020. június 28.

Schildkröte öt éves lett…

…és ugyanúgy megmondja, hogy mindez miért nem meglepő

Sejtettem, hogy idáig jutok? Ha minden nem is volt tiszta a részemről, azt az egyet tudtam, hogy ezt megélem.

2020. április 19.

Schildkröte megmondja… Mit lehet mindezekből tanulni? Karantén-kávészünet

Elég csapongó gondolatok telítettek meg az elmúlt négy hónapban, miközben volt egy téma, amit nem veséztem ki, mert félúton elakadt a kivitelezése. Viszont ez engem kicsit állított meg, helyette sok, eltérő dolog kezdett el foglalkoztatni.

Előre szólok, hogy megjegyzésekkel tarkított szösszeneteket, gondolatokat olvashattok, így a bejegyzések nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz.

2020. április 5.

Mire vesz rá a lélek? Schildkröte otthonülős kávészünet #103

A hangulatingadozás garantáltsága sok mindenre visszavezethető, a mondatok csapongása pedig indokolatlan, hiszen, megfogadtam…
Elkeserítő helyzet nézni, hogy tartalmasabb regények esetében is nem tudok túllendülni a heti két könyv olvasásán, pedig az lenne jó mostan, ha heti három regény be lenne fejezve.

2020. március 28.

Mi folyik itt… Kávészünet #102

Csak nekem totál abszurd, hogy amint eljutottam a századik kávészünetig, tényleg megváltozott minden? De aki a következő világháborúra készült lelkileg, az most nyugisan hátra dőlhet, remélhetőleg otthon, és apróságokon sem tudja felhúzni magát. Bezzeg Schildkröte…

2020. március 20.

2020. február 15.

Miért ne lehetne…? Kávészünet #100

Kicsit összekapkodva a maradék gondolatom, kétheti eseményt szedtem össze, miközben folyton az foglalkoztatott, hogy miért ne lehetne minden kicsit jobb?
Persze, ebben az idilli állapotban is beüthet a krach, de erre nagy levegőt véve csak a kedvenc könyvsorozatomból Agáta mama idézetét tudom mantraként rebegni: Tartás és fegyelmezettség…

2020. január 19.

Vissza a kerékvágásba januári Kávészünet #99/1

Kicsit kusza lehet, több hetet összefoglalva írok a dolgokról, mik is történtek az év első heteiben. Ezért dátumoztam is segítségül.

2020. január 4.

Majdnem nem lett ebből… és ami kimaradt Kávészünet #98

Új év, új dokumentum (mivel évekre le kell bontanom, ha nem akarom, hogy túlterheljem ezt a túlérzékeny hiszti gépet), mire mondhatni elég későn kaptam észbe, hogy egy bejegyzést teljesen kifelejtettem, mivel nem írtam fel.

2019. december 28.

Schildkröte fiktív Blogmas 2019 #4

Utolsó hét utolsó feladatai, cél, hogy a végére minden a helyére kerüljön. Persze, úgy az igazi, ha karácsonyig tart, de mások elkezdik novemberben a készülődést, én viszont blogolok ezen a héten most már végig.

2019. december 7.

Schildkröte fiktív Blogmas 2019 #1

Kedvem lett írogatni, meg mivel aktuális, így lássuk, mi is történt ezen a héten. Ha valaki azt hinné, hogy karácsonyi készülődésről van szó, az már most léphet innen vissza a Youtube világába, ahol már mindenki mást sem csinál, csak Vlogmast.

2019. november 10.

Novemberi hajtásos Kávészünet #97

2019. november 3.

Onnan tudod, hogy kezdesz felnőni, hogy a beauty bejegyzésben nem a legfrissebb sminkszerzeményeidről szeretnél írni, hanem papír zsebkendő tesztekben gondolkodsz, melyik vált be jobban…

2019. október 23.

Csevegős kávészünet #96

„Ez az én vlogom, azt csinálok, amit akarok…” – Köszönöm Mia Gold! (Emellett megjegyzem az egyik friss videódra reflektálva igazat adok, hogy bizony a tudás hatalom, és az, hogy kit engedünk a magán szféránkba, az csak a mi egyéni döntésünk.)

Nos, kedvem lett így este 7 körül csicseregni, mert a munkaszüneti napot próbálom a lehető legtevékenyebbre fordítani.